Nem javítható a Pixel Watch 3?

A Google azt mondja, csak csereórát kínál majd, szervizopciókat nem.

Hirdetés

A Google Pixel Watch előző két generációja is nehezen javítható volt, az új Pixel Watch 3 pedig folytatja ezt a hagyományt. Az órát maga a Google sem fogja szervizelni, egyből cserélik, mondta a cég egyik képviselője az Android Authority-nek. A Google képviselője szerint a Pixel Watch vásárlói ügyfélszolgálata készséggel áll azok segítségére, akik valahogyan megsértették órájukat a cserét illetően, valamint ajánlja a Preferred Care nevű szolgáltatást, mely garanciaidőn túl is fedezi az óra javítását cseréjét 50 dollárért. A probléma ezzel csak az, hogy kizárólag az Egyesült Államokban elérhető a szolgáltatás, melynek ára havi 4 dollár és 60 hónapon át vehető igénybe.


[+]

Az Android Authority értesülésének megjelenése után Erin Cizek, a Google szóvivője a Verge-nek is megerősítette, hogy a cég nem szervizel, csak cserél. A csere igénybevételéhez a Google arra kérheti a vásárlókat, hogy küldjék vissza a cégnek a hibás órát, így fennáll a lehetősége, hogy az Apple és a Samsung óráinak szervizgyakorlatát követi a Google is, vagyis küld egy új órát a sérült helyett, de aztán a sérült modellből a még használható alkatrészeket kiszereli és felújított eszközökhöz felhasználja.


[+]

Mivel a Pixel Watch 3 Magyarországon is forgalomba kerül, megkerestük a Google hardverek hazai képviseletét, hogy mi lesz a szervizhelyzet a magyarországi órákkal. Amint megkapjuk a választ, frissítjük vele a hírt.

Frissítés: A Magyarországon forgalomba kerülő Pixel órák kapcsán azt a választ kaptuk a Google-től, hogy itthon is cserélni fogják a hibás vagy sérült terméket a szerviz helyett. A magyarországi vásárlók az eladón keresztül vagy a Google terméktámogatási weboldalán keresztül nyújthatnak be igényt a hibás termék cseréjére. Az ügyfélszolgálati oldal az órák hazai szeptemberi piacra kerülésére már elérhető lesz magyar nyelven is, nem csak gépi fordítással, emellett pedig a Google e-mail és telefonos ügyfélszolgálati segítséget is ígér magyar nyelven a Pixel Watch 3 értékesítésének kezdetétől. A hibás termék cseréje ingyenes lesz, viszont előtte a Google bevizsgálja az órát és elbírálják, hogy a garanciális feltételeknek megfelel-e a hiba és a panasz.

Előzmények

Hirdetés