Az Apple iPad kapcsán nemrég olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a márciusi debütáláshoz nem áll majd rendelkezésre elegendő mennyiségű készülék, egészen pontosan 700.000 helyett mindössze 300.000 modell készülhet el addigra, mely révén az európai premier is csúszhatna. A készüléket gyártó Foxconn beszállítói szerint ezek a feltételezések teljesen alaptalanok, ugyanis valamennyi szükséges komponens rendelkezésre áll, így az áprilisra tervezett egymilliós darabszám is könnyen tartható lesz. Az Apple természetesen nem kommentálta az eseményeket, de az mindenesetre különös, hogy Nyugat-Európa egyik legfizetőképesebb piaca, Németország számára sem jelentette be az elvileg áprilisban debütáló készülék végleges árát. Az Apple internettábla az Egyesült Államokban egyébként kiépítéstől függően nettó 499 és 829 dollár közötti áron kerül bevezetésre, Európában pedig valószínűleg bruttó 369 és 769 euró között alakul majd.
Nem fog késni az Apple iPad
Előzmények
-
Apple iPad: Egymagos Cortex-A8 processzorral?
Az IntoMobile értesülései szerint az Apple A4 processzorban a grafikus gyorsító mellet egyetlen ARM Cortex-A8 mag teljesít szolgáltatot.
-
Kamerát kaphat az Apple iPad?
Egyre több forrás és maga az Apple által kiadott emulátor is egy kamera jelenlétére utal.
-
Sötét fellegek az iPad felett
Egyesek a félrevezető reklámkampány, mások már a készülék neve miatt is perelik a gyártót.
-
Apple iPad – a nagyra nőtt iPod Touch
A Flash lejátszásra alkalmatlan Apple internettábla gyakorlatilag egy gigantikus iPod Touch, HSDPA-modemmel.

Aktív témák
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- HDD probléma (nem adatmentés)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Mozilla Firefox
- BestBuy topik
- Path of Exile (ARPG)
- Azonnali informatikai kérdések órája
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- pfSense - Avagy az okosított házirouter
- További aktív témák...