MWC 2025: Álomból valóság

Tavaly még nem működő demóként volt itt az Infinix e-ink kijelzős változó hátlapja. Idén már működő telefonban.

Tavaly írtam róla, hogy az azóta Magyarországon is megjelent Infinix márka az MWC kezdőnapja előtti Showstoppers eseményre olyan koncepciót hozott, melyben egy színes e-ink kijelzőt építettek telefonjuk átlátszó hátlapja alá. Akkor azt mondták, a telefont így még személyesebbé lehet majd tenni, idén pedig már működő prototípussal érkeztek a Showstoppersre, ami teljesen átlagos telefon méretű telefon volt, a szoftverben pedig külön menüpontot találtunk a hátlap mintájának és színének változtatására. Erről kicsit később, előbb itt egy gif arról, nagyjából miként kell elképzelni a dolgot:


[+]

Ahogy minden e-ink kijelzőnél, úgy itt is lassú a frissítés (legalábbis az LCD és OLED kijelzőkhöz szokott szemnek), de azért pár másodpercnél nem kellett többet várni, mire a hátlap átállította magát egyik színről a másikra.

Hirdetés

[+]

A szoftverben külön menüpont biztosítja a beállítások között, hogy egyedi mintát és színkombinációkat állítsunk be. De az előre meghatározott lehetőségek közül történő válogatást megtoldották még egy AI Recognize nevű menüponttal, ami egész jópofa és láttunk már hasonlót például a Motorola telefonjaiban, amik a menü színeit képesek egy fotó alapján a kép árnyalataihoz igazítani. Igazából az Infinix ötlete is ez: fotózzuk le magunkat, válasszunk egy képet a galériából, válasszunk egy hangulatot az előre megadottak közül vagy fotózzuk le magunkat adott hangulatban (Steven Seagal hatalmas előnyben mindenki máshoz képest), engedjünk hozzáférést az időjárási apphoz és az adott meteorológiai körülményekhez igazítja majd a telefon a hátlap megjelenését.

[+]

De amellett, hogy elképzelhetjük azt a fekete komédiába illő epizódot, hogy valaki élete egyik tragikus hírére telefonja előkapásával és szelfikészítéssel reagál, hogy a hátlap reprezentálja lelki állapotát meg kell dicsérni az Infinixet. Tavaly még csak dummy telefonokban működött az e-inkes megoldásuk, most pedig egy Zero 40-hez hasonló méretű, OLED kijelzővel felszerelt teljesen átlagos okostelefonban próbálhattuk ki (ami a Zero 40 5G-re épült amúgy).


[+]

Az áramellátást a telefon 5000 mAh-s akkumulátora biztosítja a hátsó kijelzőnek. Jó lenne még olyan funkciókat is látni például, hogy megjelennek értesítések a hátlapi kijelzőn legalább ikon formájában, de ezt majd talán a piacra szánt modellben. Mert ez egyelőre még mindig csak koncepciókészülék, nem pedig tömeggyártásba kerülő prototípust láthattunk. De legalább már működött.

Hirdetés

Fedezze fel a Synology ActiveProtect megoldásait

PR Regisztráljon ingyenes webináriumunkra és erősítse meg adatai védelmét! Ne hagyja, hogy kibertámadások veszélyeztessék adatait! Regisztráció: https://sy.to/8vcow

Előzmények

Hirdetés