MWC2013: interjú az Emporiával

Rendszeres olvasóink megszokhatták, hogy a Mobile World Congress kapcsán esedékes barcelonai útjainknál során az Emporia egy olyan stabil pont, mint a katalán ambrózia, más néven KAS. Épp ezért valószínűleg senki nem lepődik meg azon, hogy most is ellátogattunk az osztrák gyártó standjára, ahol Tatai Károlyt, a cég magyarországi country menedzserét kérdeztük az újdonságokról és az elmúlt év eseményiről.

A cég idén elsősorban nem új készülékekkel, hanem új szolgáltatásokkal készült, ami a célcsoport és a korábbi eszközök ismeretében teljesen értheti, a már jelenleg is piacon lévő masinákat funkcionalitás szempontjából nehéz továbbfejleszteni, hardveres tuningra pedig nincs szükség, hiszen a senior telefonok piaca nem rohan olyan elképesztő ütemben, mint az okostelefonoké. Ettől függetlenül nem mondhatnánk, hogy az Emporia tétlenkedett volna, hiszen több új szolgáltatást is bemutattak nekünk, melyek egy évvel ezelőtt még nem léteztek ezen formájukban.

Az első ilyen az Emporia Care Plus, mely gyakorlatilag egy olyan karórát takar, amelyik folyamatosan összeköttetésben áll a telefonnal, így a csuklónkon lévő kütyüről is lehet vészhívást indítani. A folyamat ilyenkor ugyanaz, mint a normál vészhívás esetén, az Emporia készülékek előre megadott számokat tárcsáznak végig egészen addig, amíg valaki nem reagál. A második Emporia4CARE névre hallgat és egy távoli készülékmenedzsmentet lehetővé tevő webes rendszert takar, melynek segítségével tudjuk frissíteni a névjegyzéket, a vészhívó telefonszámokat, valamint a GPS-szel ellátott készülékek pozícióját meg tudjuk tekinteni.

A legfontosabb újításnak a cég mégsem ezeket, hanem az EmporiaME nevű androidos szoftvert tartja, melynek segítségével az adatkommunikációra is képes Emporia készülékeket tudjuk távolról menedzselni. Itt is lehetőségünk van az aktuális pozíció megtekintésére, menedzselhetjük a névjegyzéket, a naptárat és a gyorshívó számokat, valamint megcsörgethetjük a készüléket akkor is, ha az némára van állítva. Érdekes és valahol bájos funkció a közös képnézés lehetősége, ha a menedzserszoftvert futtató készülékről felhívjuk a kompatibilis Emporiát, elindíthatunk egy képmegosztási funkciót, tehát egyszerre tudunk képeket mutogatni és beszélgetni úgy, hogy a két eszköz között gyakorlatilag egy hang- és egy adatcsatorna is él.

Előzmények

Hirdetés