A Motorola már korábban is számos érdekes újdonsággal állt elő, mely ezután sem lesz másképp. Nemrég az amerikai óriás hivatalosan is bejelentette, hogy nagy fantáziát lát a valós idejű virtualizációs megoldásokban, éppen ezért nagyobb összeget invesztált a VirtualLogix projektbe. A VirtualLogix megoldása egy mobil eszközön egyszerre képes több operációs rendszert futtatni, úgy, hogy azok megosztva használják az erőforrásokat, de eközben a rendszer gondoskodik az operációs rendszerek biztonságos, gyors és valós idejű ütemezéséről is. Vagyis a közhiedelemmel ellentétben ez azt jelenti, hogy nem a telefon bekapcsolásakor lehetne eldönteni, hogy a készülék milyen operációs rendszerrel induljon, hanem gyakorlatilag az összes operációs rendszer együtt indulna. A megoldás elsősorban a gyártók számára jelent új lehetőségeket, hiszen az egyes szoftvereket és komponenseket nem kell minden egyes operációs rendszerre elkészíteni, hiszen a virtualizációs technológia révén azok a megfelelő natív operációs rendszer felett futnának. Ezen operációs rendszerek nem kell, hogy tudjanak egymásról, hiszen a VLX Virtualizer gondoskodik a processzor, memória és más erőforrások felhasználásáról, de akár a rendszerek közötti kommunikáció is megoldható. A megoldás segítségével tehát a gyártók könnyen telepíthetnek egy telefonra olyan alkalmazásokat, melyek eredetileg más-más operációs rendszerre íródtak, és azok egyszerre futhatnak anélkül, hogy azt a felhasználó észrevehetné. A VirtualLogix megoldásán alapuló készülékek, a platformtól való függetlenségük miatt nagyfokú szabadságot jelenthetnek a felhasználók számára is.
Motorola telefonok több operációs rendszerrel
Azóta történt
-
Négy új Motorola érkezik
Négy új készülék adatairól árulkodik a cég hivatalos oldala, habár egyelőre képek nincsenek.
-
Újabb Ferrari modell a Motorolától
Úgy tűnik, hogy újabb izgalmas modellek helyett inkább csak egyedi kiadásokkal bővíti kínálatát a Motorola.
-
Mobilokra is elérhető lesz a VMware
A VMware virtualizációs megoldása hamarosan mobiltelefonok számára is elérhető lesz.
Előzmények
-
Fotón az érintőkijelzős Motorola E10
Lencsevégre kapták a Motorola még be sem jelentett WQVGA érintőkijelzővel szerelt üdvöskéjét.
-
Kiszivárogtak az új Motorola telefonok képei
Ráadásul némi információt is kapunk melléjük.
-
Szingapúrban nem gyárt több mobilt a Motorola
A Motorola befejezi a készülékek gyártását Szingapúrban, mely 700 munkahely megszüntetésével jár.
-
Motorola: 2.600 alkalmazott kerül utcára
A Motorola ismét leépítésekkel próbálja meg csökkenteni veszteségeit.

Aktív témák
- Mini-ITX
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kerti grill és bográcsozó házilag (BBQ, tervek, ötletek, receptek)
- Hobby elektronika
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Szemez az Intel gyártósoraival a Qualcomm
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- További aktív témák...