Az „iPhone-hatás” a Nokia mellett a Motorola Mobility számára is komoly piaci nehézségeket okozott, hiszen a rendszerint igen erősnek számító karácsonyi negyedévben sem tudott nyereséget felmutatni. Az októbertől decemberig tartó három hónapban az egykoron ezüstérmes amerikai gyártó összesen 3,4 milliárd dolláros bevételt tudott elkönyvelni, ám a viszonylag szépnek tűnő eredmény ellenére az üzemi vesztesége 80 millió dollárra rúgott. A gyártó közlemény szerint a 10,5 millió leszállított telefonból 5,3 millió okostelefon volt, vagyis már 50 százalék feletti az Android-alapú készülékek részaránya. Az internettáblák piacán a Motorola továbbra sem tudott áttörést elérni, hiszen az elmúlt negyedévben csupán 200 ezer táblagép került leszállításra, melyek egy része valószínűleg még a boltok polcain hever.
Azóta történt
-
Remek negyedévet zárt a Samsung
A rendkívül erős karácsonyi negyedév után mennyiségi alapon is a Nokia trónfosztására készül a Samsung.
Hír 60
-
Ismét veszteséggel zárt az LG
A telefonos részleg minimális nyeresége sem tudta pozitívba hozni a kisebbik dél-koreai gyártó pénzügyi mérlegét.
Hír 41
-
Tovább nő a Motorola vesztesége
A telefon eladások folyamatos visszaesése miatt egyre gyengébben teljesít a Google telefonos divíziója.
Hír 75
Előzmények
-
Milliárdos veszteséggel zárt a Nokia
Csökkenő eladásokról és egymilliárd euró feletti üzemi veszteségről számolt be a finn óriás.
Hír 160
-
Brutálisan erős negyedévet zárt az Apple
A 46,3 milliárd dolláros forgalmával minden idők legjobb negyedévét zárta az Apple.
Hír 73
-
Sony Ericsson – újabb hatalmas veszteség
Közel negyedmilliárd eurós adózás előtti veszteséggel zárta a Sony Ericsson az utolsó közös negyedévet.
Hír 64
Percről percre
it Hiába növelik jelentős mértékben az európai adatközpontok kapacitását, az igényeket nem tudják kielégíteni, így elemzők szerint Európa ebben is lemaradhat.
it A humántőke-menedzsmenttel foglalkozó Workday a dolgozói 8,5 százalékát küldi el, hogy AI-ba fektethessen.
it A Huawei elnöke szerint a 2024-es árbevétel meghaladta a 118 milliárd dollárt, amerikai szankciók ide vagy oda.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Belépőszintű gaming monitorok jöttek az AOC fémjelzésével
ph A háromféle képátlóval választható, 180 Hz-et kínáló G42 széria képviselői a méretüktől eltekintve szinte mindenben megegyeznek egymással.
Idő előtt kiszivárgott a METAL GEAR SOLID Δ: SNAKE EATER megjelenési dátuma
gp A PlayStation Store-nak köszönhetően kiderült hogy augusztus végén érkezik a remake.
Néha instabil lehet az NVIDIA GeForce RTX 5080 Founders Edition VGA
ph Úgy fest, hogy a PCI Express 5.0 jel stabilitásával nincs minden rendben, de kis munkával orvosolható a jelenség.
Nintendo Direct - Pontosították a Switch 2 játékok bemutójának dátumát
gp Április elején hosszabban is megismerhetjük, hogy milyen alkotások érkeznek az új konzolra.
Call of Duty: Black Ops 6 - Jön az újabb ingyenes időszak
gp Ismét kipróbálható lesz a tavalyi COD, amelynek zombis és multiplayer módjába is belenézhetnek az érdeklődők.
ISO elrendezésű Keychron klaviatúrák numerikus paddal
ph A cég a Q Max, valamint K Max szériák felhozatalát egészítette ki rövid bal shifttel, NUBS gombbal és kétsoros Enterrel szállított eszközökkel.
Megjelenési dátumot kapott a Guns of Fury (PC, Switch)
gp Alig egy hét múlva érkezik a metroidvania játék, amelyet a Metal Slug sorozat ihletett.