A Moto X amerikai premierje után a Google tulajdonában lévő mobiltelefongyártó egy jól felszerelt, mégis nyomottan árazott készülékkel próbál szerencsét az európai régióban, mely gyakorlatilag minden részletében félhivatalos források által leleplezésre került. Maga a Motorola ugyan csak a készülék létezését erősítette meg, ám a brit Amazon idő előtt beindított előrendelési oldala végül megerősítette a korábbi pletykákat. A 159,99 angol fontért, vagyis nagyjából 57 000 forintért piacra kerülő készülék szinte a teljes előlapot kitöltő 4,5 hüvelykes, 720 x 1280 képpontos kijelzőt, 5 megapixeles kamerát, négymagos processzort és 1950 mAh kapacitású akkumulátort kapott, mely a megcélzott árszegmensben igen jó ajánlatnak tűnik. A csekély piaci részesedéssel bíró Motorola valószínűleg a Nokia stratégiáját próbálja lemásolni, hiszen a finn gyártó is csak a kedvező árfekvésű ajánatai révén tudta növelni részesedését.
Moto G az Amazon oldalán

Néhány nappal a hivatalos premier előtt bukkant fel a legnagyobb online áruház katalógusában a Motorola mélyen árazott készüléke.
Azóta történt
-
Moto X – a fontosabb amerikai szolgáltatóknál
Mostantól a négy legnagyobb amerikai szolgáltató ügyfelei is egyedileg testreszabhatják a Motorola idei nagy dobását.
-
Félmillió Moto X talált gazdára
A komoly árvágásnak köszönhetően egyre népszerűbbnek tűnik a Motorola remekül testreszabható készüléke.
-
Megérkezett a Moto G
Egy- és kétkártyás változatban is piacra kerül a Motorola mérsékelt árfekvésű okostelefonja.
-
Moto G – Amerikában KitKat rendszerrel
A Motorola Európában piacra dobott készüléke az Egyesült Államokba már Android 4.4 operációs rendszerrel érkezik.
Előzmények
-
Moto X Developer Edition olcsóbban
Száz dollárral csökkentette a Moto X fejlesztői kiadásának árát az Egyesült Államokban a Motorola.
-
Nem túl kelendő a Moto X
A Motorola folyamatosan zuhanó piaci részesedését nem tudta megállítani a fejlett hangfelismerő társprocesszorral felvértezett Moto X.
-
Elkészült a Moto G beharangozó oldala
A Motorola hivatalosan is megerősítette a régóta pletykált Moto X variáns közelgő érkezését.
-
Moto G - olcsó négymagos?
Egy idő előtt napvilágot látott poszter alapján alacsony árfekvésű, ám jól felszerelt mobillal késül a Motorola.

- Samsung Galaxy S21 Ultra - vákuumcsomagolás
- Formula-1
- Elmondta a Nintendo, hogy mennyi Switch 2-t vihetnek haza az emberek
- Napelem
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Starlink
- Futás, futópályák
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...