Mobilarena TV: irány az MWC!

A mobilosok Mekkája, a Mobile World Congress elvileg február 24-én startol. De már 23-án is tele leszünk bejelentésekkel, eseményekkel, rengeteg újdonságra, érdekességre számítunk, s persze a Mobilarena teljes erővel képviselteti magát, hiszen öten is utazunk, hogy megpróbáljunk minden lényeges történésről beszámolni úgy, hogy a többi érdekesség se maradjon ki. Stábunk szombaton indul útnak, így tehát nem véletlen, hogy ma esti adásunkat annak szenteljük, hogy megpróbáljuk megjósolni a várható bejelentéseket.

Este 6-tól tehát - ha a technika ördöge nem szól közbe - a lenti ablakban leszünk láthatóak, ahogyan már félig a közelgő utazás hatása alatt állva megpróbáljuk összefoglalni, hogy mire számítunk, no meg egy kicsit arról is mesélünk, hogy milyen szervezési kihívás egy ilyen rendezvényre úgy ellátogatni, hogy mindenki boldog legyen, de leginkább az olvasók.

Azóta történt

  • Mobile World Congress 2014 előzetes

    Február utolsó hete hagyományosan a barcelonai MWC időpontja. Ez az év legjelentősebb mobilos seregszemléje, az esztendő első felének meghatározó termékei itt mutatkoznak be.

  • MWC blog: Megérkeztünk

    Elfoglaltuk a szállást, szép az idő, az internettel viszont ismét árnyékra vetődtünk.