Mobiado luxusmobil aranyórákkal

Hirdetés

A Mobiado évek óta ugyanazt a külsőt és kismértékben átalakított belsőt csomagolja át egyre változatosabb anyagokból készült, küllemükben rendkívül hasonló burkolatokba. A trend úgy tűnik most kissé megtörni látszik, legalábbis részben. Az új Mobiado 105GMT a legtöbb vonásában továbbra is az elődökre hajaz, ahol az ébenfa burkolat, arany elemek és zafírkristályüveg teljesen alaptartozékká vált, akárcsak a cég által levédetett mágneses akkumulátorfedél rögzítési megoldás vagy az opcionális gyémántberakások. A telefon funkció terén szintén a szokásos normákat hozza, hiszen mindössze EDGE átvitelre képes, 240x320 képpontos 2 hüvelykes kijelzőt, 2 megapixeles kamerát, email klienst és böngészőt, 1 GB belső memóriát és Nokia Series 40 (5th Edition) alapú kezelőfelületet kapott. Az újdonság ezúttal a készülék aljába integrált két svájci mechanikán alapuló óra, mely a kijelző aktiválás nélkül is képes két időzónában követni az időt. A megoldás kétség kívül egyedi, persze az már kérdéses, hogy mennyire praktikus egy ilyen méregdrága zsebóra.

Azóta történt

Előzmények