Az Acer alapítója szerint a Microsoft Surface látványos beharangozója valójában csak reklámfogás lehetett, hiszen ha a szoftveróriás komolyan gondolná a táblagépek piacára való belépését, akkor konkrét specifikációkkal rukkolt volna elő és a szervizhálózat kiépítésén is gőzerővel munkálkodna, de ezeknek egyelőre nyoma sincs. Az ismeretlen áron érkező táblákról egyelőre azt sem tudni, hogy milyen processzor, mennyi RAM vagy milyen vezetékmentes hálózati támogatás érhető el bennük, sőt egyelőre a sokak számára kritikus várható üzemidőt is sűrű homály fedi. A kifinomult dizájnnal rendelkező készülékek kapcsán az egyik legfrissebb információ a 3G és 4G LTE modemek hiánya lehet, vagyis feltételezések szerint kizárólag WLAN hálózatokon üzemelnek majd, mely hordozhatóság terén komoly megkötést jelenthet. De természetesen csak részben, mivel a teljes méretű USB portoknak köszönhetően tetszőleges külső modem csatlakoztatása is lehetséges, bár ez nem feltétlenül tűnik a legkényelmesebb alternatívának. Ez persze egyelőre csupán spekuláció, hiszen a Microsoft oldalán elérhető specifikációk kissé még foghíjasok.
Microsoft Surface – 3G modem nélkül?
Azóta történt
-
Microsoft Surface – készlethiány várható?
A VaporMg burkolat gyártási nehézségei miatt várhatóan nem lesz elegendő Surface táblagép a piaci premierre.
-
Jó iPad alternatíva lehet a Surface
Számos vállalat informatikai főigazgatója szerint remek iPad alternatívát jelenthet a Microsoft új táblagépe.
-
Ilyen lehetne a Surface mobil?
A Microsoft ugyan nem akar saját telefont, de azért néhány koncepció láttán azért nem lenne baj, ha meggondolná magát.
-
Univerzális stylust akar a Microsoft
Az amerikai szoftveróriás stylus prototípusa bármilyen megjelenítővel együttműködik és rendkívül precíz bevitelt biztosíthat.
Előzmények
-
Microsoft Surface – a titkos projekt
Az Apple és a Samsung mellett a Microsoft is új belbiztonsági intézkedések segítésével őrzi meg a készülő termékek titkait.
-
Microsoft Surface – ARM és Intel alapokon is
Windows 8 alapokon nyugvó, ARM és Intel processzorral szerelt saját táblagépeket mutatott be a Microsoft.

- PlayStation 5
- Autós topik
- Samsung Galaxy S20 és S20+ duplateszt
- Óvodások homokozója
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Radeon RX 9060 XT: Ezt aztán jól meghúzták
- Melyik tápegységet vegyem?
- Linux kezdőknek
- Synology NAS
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- További aktív témák...