Memóriakártyával érkezik a Nokia XL és X+

Hirdetés

A Mobile Word Congress során három, a Google szolgáltatásaitól teljes mértékig megfosztott Adroid-alapú készüléket mutatott be a Nokia, melyek egyetlen célja a csempés felület, valamint a Microsoft és a Nokia szolgáltatásainak népszerűsítse a WIndows Phone platformtól idegenkedő vásárlók körében. A Nokia triójának közös jellemzője az alapszintű műszaki felszereltség, hiszen stratégiai okokból nem jelenthetnek „veszélyt” a Lumia sorozatra. Az Übergizmo értesülései szerint azonban a Nokia végül mégis kisebb változtatás mellett döntött, ugyanis a Nokia X+ és XL 4GB belső memóriája mellé ugyanekkora microSDHC kártya is kerül. A WVGA kijelzővel, 1 GHz-es kétmagos Cortex-A5 processzorral és 768 MB RAM-mal érkező készülékek közötti egyetlen különbség a képernyő mérete, ugyanis míg a Nokia X négyhüvelykes kijelzővel bír, addig a Nokia XL öthüvelykes panelt kapott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés