Meizu M8 kicsomagolva

Hirdetés

A Meizu M8 története lehet a mobiltelefonos szappanoperák igaz csúcsa, hiszen a közel két éves várakozás alatt számos alkalommal bukkantak fel majdnem kész felületek és majdnem biztos megjelenési dátumok, melyek sorra elmaradtak. A kis készülék azonban hosszú utat járt be, hatalmas fejlődésen esett át, és az első tapasztalatok szerint igen komoly munkát végeztek az eredeti Windows CE operációs rendszer átírása során a Meizu mérnökei. Az alapcsomag és a benne található hófehér alkatrészek meglehetősen ismerős külsőt kaptak, így az iPhone után vágyakozók számára a Meizu M8 gyakorlatilag az alapul vett modell szinte minden vizuális elemét képes reprodukálni, ám lényegesen olcsóbban. Az alant látható képek már a kis telefon december 8-án debütáló végleges változatát mutatják, melyet a boltok polcain is megjelenő dobozból halásztak elő. Az alábbi linken pedig számos videó látható a telefonról, egyfajta rövid videóteszt formájában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés