Megszűnik a Nextbit felhőszolgáltatása

Sejthető volt, hogy a Razernek specifikus tervei vannak az egy éve felvásárolt startuppal. Akkor még nem volt szó a projekt teljes felszámolásáról, mindössze a Nextbit szoftver és dizájn terén szerzett tapasztalata nyerte el a mobilpiacra szemet vető Razer tetszését, Tom Moss pedig megígérte, hogy a felhasználók még legalább fél évig számíthatnak a szoftveres támogatásra és jótállásra. A Nextbit Robin már tavaly tavasszal hiánycikk volt, noha a forgalomban lévő készülékek még megkapták az akkor aktuális Android főverziót, a közösségi fórumokat viszont már akkor teljesen átvette a Razer.

R.I.P Nextbit Robin
R.I.P Nextbit Robin

A kifejezetten játékra tervezett, igen erős Razer Phone megjelenése látszólag nem befolyásolta a Nextbit Robin készülékek létét, noha a terméktámogatás már hivatalosan nem élt. A Smart Storage megszüntetése, illetve az ott tárolt adatok törlése azonban komoly kellemetlenség lehet a Nextbit Robin felhasználóknak, lévén a 2016-os MWC-n bemutatott modell alapjait a felhő rendszerű szolgáltatás jelentette. A 100 GB terjedelmű Smart Storage nem kizárólag képeket és adatokat szinkronizált, de komplett alkalmazásokat és beállításokat is, amelyek szükség esetén visszatölthetők maradtak eredeti formájukban akkor is, ha valamiért törölte őket a felhasználó a készülékről.

A Smart Storage-ben tárolt adatok március 1-ig elérhetőek.
A Smart Storage-ben tárolt adatok március 1-ig elérhetőek.

A felhasználói fiókokat és a Smart Storage-ben tárolt adatok, beleértve a képeket, fájlokat, alkalmazásokat és azok egyéni beállításait március elsejével törli a szolgáltató, így a felhasználók sem belépni, sem az adatokhoz hozzáférni nem tudnak majd. Az adatokat a Robin esetében használt felhasználói fiókkal bejelentkezve innen lehet letölteni, az alkalmazásokat pedig a készülékre helyileg ismét telepítve lehet megmenteni. Az adatokhoz való hozzáférést segítő rendszer április elsejéig lesz elérhető, április 1-gyel viszont minden nem mentett adat és alkalmazás teljes egészében törlésre kerül a rendszerből.

Előzmények

Hirdetés