Hirdetés

Megérkezett az Android 16 nyilvános bétája

Minden az ütemterv szerint halad az idei korábbra tervezett starthoz.

A készülékgyártók egyre korábban hozzák az új generációs modelleket és a Google is előrébb hozta az rendszerfrissítést, az Android 16 már a második negyedév elején várható, a fejlesztés pedig úgy tűnik, ütemterv szerint halad. A fejlesztői előzeteseket követően meg is érkezett az első nyilvános béta verzió, márciusban és áprilisban már a végső simítások érkeznek, nyár elején pedig már a végleges verzió lesz esedékes.

Az új rendszer elsősorban az eltérő kialakításokra fókuszál, így a hagyományostól eltérő képarányok és felbontás sem okoz majd problémát a felhasználóknak, gondolunk itt értelemszerűen a hajlítható modellekre. A fejlesztők már nem rögzíthetik az alkalmazásablakok méretezését és tájolását, a rendszer pedig megfelelő környezet biztosít az adaptív megjelenéshez.

Újdonság lesz még az Apple Lve Activities funkciójához vagy a OneUI 7 Live Barjához hasonló Live updates megoldás, a rendszer natívan támogatja a APV videókodeket akár 8K 2 Gbps-os bitrátával, illetve alapértelmezett lesz az éjszakai módú jelenetérzékelés a képalkotás során.

Előzmények

Hirdetés