Megérkezett az Amazing Alex

A Rovio korábbi bejelentésének megfelelően július 12-én, azaz ma debütál az Amazing Alex Android és iOS alapú készülékekre szánt változata, mely a cég reményei szerint ugyanolyan sikeres lehet, mint az Angry Birds. A két játék közös jellemzője, hogy a logikáé a főszerep, ám ezúttal madarakkal való lövöldözés helyett hétköznapi eszközök felhasználásával kell olyan láncreakciót beindítani, mely révén Alex meg tudja oldani az elé táruló nehézségeket, és ezzel együtt új helyszínekre juthasson. A játék alapötletét a Snappy Touch és Mystery Coconut fejlesztőktől vásárolta fel a Rovio, de új fizikai és grafikai motorral egészítette ki azt és kisebb finomításokat eszközölt a főszereplő karakterén is. A 100 pályával, 35 interaktív tárggyal és közösségi szolgáltatásokkal felvértezett Amazing Alex telefonokra és táblagépekre egyaránt elérhető, mindössze 0,99 dollárért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Rovio

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés