Hirdetés

Még több fotón látható a Samsung Galaxy A8

Szinte mindennapos téma már a Samsung Galaxy A8, vagyis a vállalat középkategóriás terméksorozatának legújabb tagja, melyet még nem mutattak be hivatalosan. A készüléket most az egyik kínai weboldal tesztelte, és valószínűleg engedély nélkül elérhetővé is tette az írást, amiben természetesen sok-sok fotó látható a phabletről.


[+]

A Galaxy A8 a koreaiak legvékonyabb mobilja lesz, hiszen az eddigi információk alapján 157,7 x 76,7 x 5,94 milliméteres házra lehet számítani, a képernyő körül pedig nagyon vékony lesz a káva, így erős túlzással persze, de kategóriájában mindenképpen kompakt eszközről beszélhetünk.


[+]

Az A8 vonzereje lehet az 5,7 hüvelykes, 1080p felbontású Super-AMOLED panel, amiből a Snapdragon 615 chipsetnek kell kihozni a maximumot. A processzor négy 1,5 GHz-es és négy 1 Gyhz-es Cortex-A53 maggal rendelkezik, rendszermemóriából 2 GB-ot, adattárolóból 16 GB-ot kap a phablet. Biztosra vehető a microSD foglalat, a teljesen új 16 megapixeles hátlapi kamera, a 4G/LTE támogatás, valamint a 3050 mAh kapacitású akkumulátor, és nem kizárt a home gombba épített ujjlenyomat-olvasó sem. A hivatalos megjelenésre már valószínűleg nem kell sokat várni.

Előzmények

  • A TENAA-nál járt a Samsung Galaxy A8

    A dél-koreaiak középkategóriás terméksorozatának legújabb modelljének leleplezése egyre közelebb lehet. Specifikációk tekintetében nincs már sok titok.

  • Képeken bukkant fel a Galaxy A8

    A Samsung középkategóriás terméksorozatának legnagyobb, 5,7 hüvelykes kijelzővel szerelt modellje most fotókon is megcsodálható.

  • Samsung Galaxy A7 - drága mulatság

    A fémházas A-sorozat legnagyobb és legvékonyabb tagja kapta a magas árcédulához tartozó legerősebb hardvert, ettől még bizony a csúcskategóriával versenyez.

  • Samsung Galaxy A3 - jöttem, láttam, ...

    ... de nem győztem fizetni. Az A3 apró, fürge, szuperül összerakott fémházas készülék, mely a prémium minőséget adja meg, csak éppen az árazás siklott félre. Nagyon.

Hirdetés