Hirdetés

Még ebben a hónapban jön a ZTE S30 Pro

A gyártó új szériája debütál majd az eszközzel együtt: középkategóriás mobilra kell számítani, kiemelkedő képfrissítéssel és előlapi kamerafelbontással.

A ZTE is beindítja a saját S-szériáját, de ők már egyből az S30-cal kezdenek: az Axon alá pozícionált modellcsalád első tagja az S30 Pro lehet, amiről sok információt kiszivárogtatott már a gyártó. Ni Fei, a gyártó egyik mobilos vezetője által korábban már hivatalos posztert is láttunk a Super Quad Camera névre hallgató, 64 megapixeles főkamerából, továbbá egy másodlagos kamerából (esélyesen ultraszéles), illetve két kisebb felbontású segédből álló hátlapi rendszerről, illetve az is kiderült, hogy 144 Hz-es OLED kijelző és 44 megapixeles szelfikamera kerülhet a mobilba.


[+]

A készülék egyébként a gyártói március 30-i rendezvényén kerül leleplezésre, ahol 1+2+N néven egy ökoszisztémát is bejelentenek, itt a Huawei és a Realme által már bejelent koncepcióra kell gondolni, ahol a ZTE tablet/okostelefon az összes márkabeli kiegészítő kütyüvel különösen jól együttműködik, és adott esetben extra funkciókat is tartalmaz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés