Hirdetés

Már megint a tokok árulkodnak

A Samsung nem sieti el a Galaxy S8 piacra dobását, inkább mindent bele kíván pakolni és az egész csomagot tüzetesen letesztelni, mielőtt a tippek szerint április közepén elsüti a startpisztolyt. Ezúttal állítólag arra is odafigyelnek a koreaiak, hogy a telefon külleme ne szivárogjon ki, persze már felbukkantak renderképek az állítólag egész előlapot betöltő kijelzővel szerelt mobilról vagy mobilokról, és a most egy Ghostek védőtok képet mosta partra az internet, ahhoz hasonló telefonnal.


[+]

Ez alapján az oldalainál lekerekedő Galaxy S8 nem lesz teljesen kávamentes, viszont az alsó-felső sáv elvékonyodik és a kijelzőtől különálló kezelőgombok eltűnnek. A hátlapon egy kameralencse látható. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ténylegesen az idei Samsung csúcskészülék látható betokozva, lehet, hogy a koncepciókép egyszerűen csak megtetszett a Ghosteknek.


[+]

A SlashLeaksen egy másik, ezúttal telefonmentes védőtok is felbukkant, amely ugyan túl sokat nem árul el az S8 esetleges formájáról, a látszólag a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetnek meghagyott kivágás ugyanakkor ellentmond azoknak a pletykáknak, miszerint a Samsung is megszabadul a jack porttól. Nem árt persze ezeket a friss képeket is fenntartásokkal kezelni, odébb van még a bemutató, hogy hitelt nyerjenek vagy kacsának bizonyuljanak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés