Magyarországon is bemutatkozott a Renault Megane E-Tech

Aminek E-Tech 100% Electric a teljes neve amúgy, de ennél fontosabb, hogy mit tud és mennyibe kerül.

Nem kapkodta el a Reanult, hogy a Zoe és a Kangoo utáni harmadik tisztán elektromos autóját piacra dobja, de ez abból a szempontból talán nem is baj, hogy a Zoe még mindig nagyon keresett és népszerű, a Megane E-Tech viszont szépen kivárta, mire a technológia számos korábbi problémára megoldást talál. Az egyik ilyen az elektromos autók tömege, nincs itt sem világmegváltás, de az LG által beszállított akkupakk kifejezetten vékony és könnyű, a Reanult szerint a kisebb akkus Megane E-Tech alig nehezebb, mint másfél tonna, ami 100-150 kilogrammal könnyebb, mint a hasonló méretű és hatótávú konkurens modellek.


[+]

Bár Megane a neve, de úgy egyébként zéró köze van a belsőégésű Megane modellekhez, kapásból egy vadonatúj, kifejezetten elektromos hajtáslánchoz tervezett platformra rakják, ez a CMF-EV, amely a középkategóriás modellekhez készült úgy, hogy első- és hátsókerék, valamint összekeres meghajtást is kaphat, a tengelytáv pedig a jelenlegi Megane-nál nagyobb, miközben az autó hossza kisebb. Ki lettek tolva a kerekek a sarkokba, a helykínálat az első próbák alapján roppant nagyvonalú, családi autónak abszolút alkalmas a méretek alapján a Megane E-Tech. Más kérdés, hogy már az alapmodell is 18 inches felniken gurul, magasabb felszereltséghez már 20-as kerekek járnak, azoknak a cseréje viszont pont nem lesz annyira családbarát.


[+]

Multilink felfüggesztést kapott a futómű, direktebb áttételezést a kormány, a vezetési élményt méltatták a gyártó előadói, de ezt majd hamarosan inkább saját tapasztalat alapján ítéljük meg. Az viszont biztos, hogy eleinte a combosabb, 60 kWh-s akkupakkal szerelt, 220 lóerős motorral rendelhető az autó, a kisebb, 40 kWh-s, 130 lóerős kivitel az év vége felé lesz elérhető. Ez 450 és 300 kilométeres WLTP hatótávokat jelent, a nagyobb akkuhoz 130 kW-os DC töltés dukál, a kisebb kapacitású kivitel 80 kW-tal tud áramot felvenni, de ennél talán jóval fontosabb, hogy mindkét változatban alapáron benne van a 22 kW-os fedélzeti töltő, vagyis AC-n ennyit tud felvenni az autó, ami még mindig egyedülálló az iparágban, csak a Renault, illetve a cég elektronikáját használó Smart tud ilyesmit. És 22 kW-os AC töltőpontból azért elég sok akad az országban, ezeken más autók jó esetben 11, kevésbé jó esetben 7,4 kW-tal csipegetnek, a Megane E-Tech hozzájuk képest habzsolja az áramot.


[+]

Belül aztán ott mosolyog a két kijelzőből összeálló infotainment rendszer úgy, hogy a klímapanel megmaradt fizikai gombokkal operáló megoldásként, 12 inches a vezető előtt levő felület, a középkonzoli megoldás pedig 9 inchen terül el az alapmodellben és szintén 12 inchen a jobban felszerelt változatokban. Az viszont közös, hogy a rendszer az Android Automotive OS, pillanatnyilag a 10-es verziószámmal, viszont a mögöttes hardvert a Qualcomm biztosítja, szóval kifejezetten gyors és reszponzív a felület, el sem lehet benne tévedni és sorra visszaköszönnek az Android telefonos kiadásából ismert megoldások. Iszonyú jól lehet kezelni, 12 inchen a Google Maps is elég látványos (felkészítve arra is, hogy töltőpontokat is tervezzen bele az útvonalba az akkumulátor állapotától függően), de mégsem tökéletes az összhang, mert Magyarországon egyelőre az autóban dolgozó Orange SIM kártya adatforgalmi feladatokat csak korlátozottan biztosít, kizárólag az OTA frissítések és a Maps adatai számára nyitott. Miközben az Android Automotive OS-ben van Play Áruház, meg még meg is lehetne osztani a netet hotspotként, ehelyett egyelőre fordítva zajlik: mi adunk a telefonunkról WiFi-t az autónak.

Eléggé tükröződik a kijelző
Eléggé tükröződik a kijelző [+]

A Google autós rendszere a Volvókban debütált pár éve, de már több gyártó (például a Ford) is beállt a platfrom mögé, egyszerűen az látszik, hogy az autógyártók akkor sem tudnak jobb rendszert összerakni, ha beledöglenek (ezzel küzd a VW-csoport is), kivételt képez nyilván a Tesla, tehát mindenkinek egyszerűbb, ha olyanra bízzák a melót, aki ebben jártas. Az Android Automotive OS pedig készen van, a gyártóknak pedig ad lehetőséget bizonyos kusztomizációra is, nem véletlen, hogy az Apple CarPlay is gyökeresen megváltozik a közeljövőben, hogy ne csak egy kivetített telefonos felület legyen, hanem beépüljön az autó többi funkciója közé. Természetesen az Android jelenléte a Megane E-Techben nem azt jelenti, hogy iPhone-okkal nincs opciónk, a hagyományos CarPlay ugyanúgy elérhető megoldás, mint az Android Auto.


[+]

Valami 26 féle vezetéstámogató megoldás van az autóban (táblafelismerés, adaptív tempomat, parkolássegítő, sávtartó, 360 fokos kamera stb.), a középső tükör pedig kamerás, vagyis az autó hátulján a spoiler alatti részen a hátsó szélvédő mögött van a szenzor. Ez remélhetőleg nem lesz koszos, úgy néztük, hogy a hátsó ablaktörlő ott is takarít, a hátul ülők nem takarják ki a kilátást, este pedig jobban tompítja a mögöttünk haladók fényszóróit. Egy mozdulattal cserélhetünk normál tükör üzemmódra, de a hátsó szélvédő valóban nagyon szűk, alig látszik valami így a mögöttes forgalomból.

Dr. Tamás "Legendd" Zsolt a hátsó kamerát keresi
Dr. Tamás "Legendd" Zsolt a hátsó kamerát keresi [+]

A Megane E-Techre már február óta felvesznek előrendelést, az első darabok ősszel kerülnek majd a tulajdonosokhoz. A legkisebb akkuval, leginkább puritán felszereltséggel 15 millió forint alatt marad az autó ára, de ezt fel lehet tornászni 18 millió környékére, további extrákat bepipálva pedig ki lehet tolni 20 millió forintra is az összeget, de ez első blikkre a konkurencia árazását ismerve nem egy elrugaszkodott összeg egy olyan holmiért, amely elég nagy családok számára is, gyorsan tölt AC-n, Android Automotive OS dolgozik benne, a hatótávja pedig hozza az iparági átlagot még valamivel kisebb akkumulátorcsomaggal is.

Előzmények

Hirdetés