A „Bandit” belső néven fejlesztett Lumia 1520 már eddig is számos alkalommal hallatott magáról, így idő közben az is kiderült, hogy a finn gyártó első, négymagos processzorral és hathüvelykes Full HD kijelzővel szerelt okostelefonja lesz, ám a premier időpontjáról eddig nem érkezett információ. A megbízható értesüléseiről ismert @evleaks nemrég arról számolt be, hogy a Nokia és a Microsoft szeptember 26-ára időzített egy újabb közös bejelentést, mely tárgya egyértelműen a Windows Phone 8 GDR3 és az első köré épülő okostelefon lesz. A Snapdragon 800 processzorral szerelt Lumia 1520 lesz várhatóan a Nokia termékpalettájának utolsó ékköve, hiszen 2014 első negyedévétől a finn gyártó mobiltelefonos részlege a Microsoft égisze alatt folytatja tovább működését és ezzel együtt a Nokia márkajelzés is lekerül majd a mobiltelefonokról.
Lumia 1520 – két hét múlva
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Késik a Lumia 1520 premierje
A Microsoft és Nokia összeolvadása miatt várhatóan több hetes csúszással debütál csak a finn gyártó méretes okostelefonja.
-
WP blog: Újabb Nokia sajtótájékoztató a láthatáron
Október végén kerülhet bemutatásra a Nokia legújabb zászlóshajója.
-
Újabb fotón a Lumia 1520
Ismét a Kamerák előtt pózolt a Nokia egy hónap múlva leleplezésre kerülő Windows Phone 8 góliátja.
-
Kamerák előtt a Lumia 1520
Újakk két fotón is látható a Nokia rövidesen leleplezésre kerülő óriásmobilja.
Előzmények
-
Lumia 1520 – opcionális Qi hátlappal
Az AT&T Wireless által tesztelt Nokia óriásmobil hátlapján jól kivehető az opcionális Qi hátlap csatlakozója.
-
Lumia 1520 – 16 megapixeles kamerával
A Nokia hathüvelykes óriásán feltételezett képernyőfotója is leleplezte az 5 és 16 megapixeles fotók együttes rögzítésének lehetőségét.
-
Sajtóképen a Lumia 1520
Újabb képen is látható a Nokia első, és önálló vállalatként egyben utolsó hathüvelykes okostelefonja.
-
GDR3 – soronként több csempével?
A Lumia 1520 „Bandit” hathüvelykes kijelzőjén jóval több csempe elhelyezésére nyílik lehetőség.

- Óra topik
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Építő/felújító topik
- Számtech boltosok memoárjai, azaz amikor kiborulunk...
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Milyen processzort vegyek?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Synology NAS
- NBA és kosárlabda topic
- További aktív témák...