Hirdetés

LG blog: Itthon is kapható a LG G Pad 8.3

Az LG az Optimus Pad óta nem csinált táblagépet. Két év telt el, amióta a 3D kijelzős eszköz piacra került, ennyi idő alatt pedig rengeteget   fejlődött a technológia, a koreai gyártó pedig úgy látta, hogy most jött el az ideje annak, hogy újból megpróbálkozzanak a portfólió bővítésével. Ha pedig már így alakult, akkor rögtön egy csúcsmodellel térnek vissza, amely a G Pad 8.3 nevet kapta, ebből pedig máris egyértelműen lehet következtetni arra, hogy...

Karcsú, mégis erős
Karcsú, mégis erős

... a kijelző 8,3 inches. Az LG ugyanazt a technológiát használja, mint a G2-ben, azaz egy levegőréteg nélküli, gyönyörűen élénk, nagy betekintési szögekkel rendelkező, Full HD felbontású IPS panelt tettek a tabletbe, ráadásul ezúttal is megpróbálták minél vékonyabbra venni a kávát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a G Pad 8.3 egy kézzel átérhető, ami eddig inkább a 7 inches tabletekre volt jellemző és elvileg a masina gond nélkül elrakható el öltöny belső zsebébe. Ebben persze az is segít, hogy csupán 8,3 milliméteres a vastagság és mindössze 338 grammot nyom a mérlegen a masina, holott a hátlap fémből készült.

Pont át lehet érni
Pont át lehet érni

A gyártó hazai képviselete egy hangulatos villásreggelizés keretében mutatta be az újdonságot a magyarországi újságíróknak, ahol a résztvevők szavazhattak is arról, hogy melyik újítás tetszik nekik a legjobban. A Mobilarena nevében én a két koppintással feloldható kijelzőt részesítettem előnyben, a végeredmény alapján nem csak én döntöttem így, de a G2-n levő hátlapi gombok is sok szavazatot kaptak.

Az LG itthoni vezetője köszönti az egybegyűlteket
Az LG itthoni vezetője köszönti az egybegyűlteket

A G Pad 8.3 hardveresen is erős, a sebességről egy Snapdragon 600-as processzor gondoskodik. A Qualcomm műhelyéből kikerülő chipset négymagos, magonként 1,7 GHz-en ketyeg, a RAM mérete pedig 2 GB. Ezzel az LG ugyan nem a legerősebb táblagép a piacon, de mindenképpen a legizmosabb ketyerék közé tartozik. Szoftveres oldalon is számos aprósággal igyekszik kedveskedni a vásárlóknak a gyártó, a duplakoppintásos felélesztés (KnockOn), ami a G2-ben debütált, itt is elérhető, a QSlide, a QuickRemote sem hiányzik, ráadásul a G2-vel közvetlenül is tud kommunikálni a termék, a különböző forrásból érkező notifikációk nem jelennek meg mindkét eszközön, csak azon, amelyiket éppen használjuk. Ezt az LG QPair fantázianévvel illeti.

Vékony a keret a kijelző körül
Vékony a keret a kijelző körül

Az alumíniumból készült hátlapra két hangszóró is került a jobb zenei élmény kedvéért, hátul 5 megapixeles a kamera, elöl 1,3 megapixel érhető el. A G Pad 8.3 egyik legfontosabb ismérve, hogy vékonysága ellenére 4600 mAh teljesítményű akkumulátort kapott, amely állítólag két munkanapon át is képes elegendő energiával ellátni a készüléket. Egyelőre SIM nélkül lesz elérhető a tablet, hamarosan bemutatjuk a Mobilarena TV-ben és teszt is készül róla.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés