Az Engadget megkeresésére a HTC szóvivője hivatalosan is megerősítette a világhálón keringő pletykákat, melyek szerint a tajvani gyártó a brazil piacok teljes feladását tervezi. A döntés hátterében egyértelműen a vártnál jóval gyengébb pénzügyi eredmények állnak, hiszen a közlemény szerint a helyi üzleti lehetőségek tüzetes felülvizsgálata után döntöttek a kivonulásról. A terméktámogatás természetesen ezután is megmarad, ám a jövőben Brazíliában már nem lehet majd HTC mobilokhoz jutni. A döntés persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a Foxconn brazíliai terjeszkedésével az Apple készülékei igen versenyképes árazással kerülhetnek piacra, méghozzá a magas haszonkulcs megőrzése mellett. A HTC nem rendelkezik összeszerelő üzemekkel a régióban, így termékei csak időigényes és költséges hajóztatással juthattak el Brazíliába.
Kivonul Brazíliából a HTC
Azóta történt
-
Indonéziában bővít a Foxconn
Egymilliárd dolláros befektetéssel közel egymillió új munkahelyet teremthet Indonéziában a Foxconn.
-
Bezárja szöuli központját a HTC
A gyenge dél-koreai eredmények miatt újabb fejlesztőközpont bezárása mellett döntött a tajvani gyártó.
Előzmények
-
HTC Desire C - nem nagyravágyó
Lefelé bővült a HTC palettája, de úgy, hogy a gyártó jellemző összes stílusjegy megmaradt. Az ár pedig meglehetősen kedvező.
-
A HTC nem akar olcsó mobilokat
A tajvani gyártó vezérigazgatója nem szeretné, ha a gyenge minőségű készülékek miatt folt esne a gyártó hírnevén.
-
Gyenge negyedévet lát a HTC
Az európai és amerikai eladások csökkenése miatt ismét csökkentette negyedéves előrejelzéseit a HTC.
-
HTC One V - legenda csak egy one
A korábbi Legend formatervére építkezik a HTC új készüléktriójának legolcsóbb tagja, amely így sem egy filléres termék. Viszont egyedi.

Aktív témák
- Anime filmek és sorozatok
- DUNE médialejátszók topicja
- OTP Bank topic
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- TCL LCD és LED TV-k
- Az Oppo Find X8 Ultra lett a legvékonyabb kameramobil
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Autós topik
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Horizon Forbidden West
- További aktív témák...