Az iPad a viszonylag magas ára ellenére is több mint 300.000 példányban kelt el már az első napon, mely egyértelműen jelzi, hogy az Apple kényelmes menürendszere iránt igen komoly az érdeklődés még akkor is, ha maga a szoftver számos kötöttséget is tartalmaz és például a Flash hiányára az új iPhone 4 OS frissítés sem jelent gyógyírt. A DigiTimes értesülései szerint a nettó 499 dolláros iPad után 2011 elején lényegesen olcsóbb, 5 és 7 hüvelykes megjelenítővel szerelt variánsok is piacra kerülhetnek, vagyis a gyártó várhatóan a piac alsóbb szegmenseinek meghódítását tervezi. A spekulációnak némiképp ellentmond, hogy az Apple nem olcsó modellek bevezetésével, hanem a korábbi változatok életciklusának megnyújtásával és árcsökkentésekkel igyekszik az alacsonyabb árszegmensek felé nyitni.
Hirdetés
Kisebb és olcsóbb iPad jövőre?

A DigiTimes értesülései szerint 5 és 7 hüvelykes iPad modellekre is számítani lehet jövőre.
Azóta történt
-
Mobil fizetési megoldást tervez az Apple
Saját fizetési megoldást védetett le az Apple, mely kisebb vásárlásokhoz kínálna kényelmes alternatívát
-
Samsung S3370: Apró érintőkijelzős mobil
Hollandiában leplezte le érintőkijelzős termékpalettájának legolcsóbb tagját a Samsung.
-
Apple iPad: Május 28-tól Európában is
Világszerte előrendelhető az Apple iPad, melynek szállítása a hónap végén kezdődik.
-
Fotón az olcsó Android 2.2 alapú Huawei mobil
Várhatóan augusztusban kerül piacra a Huawei kedvező árú, Android 2.2 Froyo alapokon nyugvó készüléke.
Előzmények
-
Magas haszonnal kecsegtet az iPad
Az iSupply becslései szerint a legolcsóbb Apple iPad anyagköltsége körülbelül 260 dollár lehet.
-
Újabb Apple szabadalmak az iPad kapcsán
Kompaktabb antennák működését és a hangszórók térbeli helyzettől függő kalibrálását írják le az Apple új szabadalmai.
-
Apple termékek jótállása Magyarországon
Mi az az Apple világgarancia? Hova és hogyan vihetem el a hibás iPodom vagy Mac-em? Próbagaranciáztatást végeztünk, válaszolunk.
-
Apple iPad: Egymagos Cortex-A8 processzorral?
Az IntoMobile értesülései szerint az Apple A4 processzorban a grafikus gyorsító mellet egyetlen ARM Cortex-A8 mag teljesít szolgáltatot.

- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Tesla topik
- Akkus tok lehet a megoldás az extra vékony készülékek számára
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- Drón topik
- PlayStation 5
- Ukrajnai háború
- Abarth, Alfa Romeo, Fiat, Lancia topik
- Parfüm topik
- Milyen processzort vegyek?
- További aktív témák...