Hirdetés

Kétmillió Android One mobil idén?

A Google hétfőn Indiában hivatalosan is útjára indította az első Android One platformját az első három, köré épülő készülékkel, melyek a legnagyobb helyi gyártók műhelyében készültek. Technikai fronton a trió teljesen azonos, hiszen valamennyi modell 4,5 hüvelykes 480 x 854 képpontos kijelzővel, 5 megapixeles fő és 2 megapixeles előlapi kamerával, 1,3 GHz-es négymagos MediaTek processzorral, 1 GB RAM-mal, 4 GB tovább bővíthető belső tárhellyel és 1700 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik. A minimális szoftveres és dizájnbeli különbségek, illetve a márkanév erejének függvényében 25 és 27 ezer forint közötti áron lesznek elérhetőek.

Mohit Brushan, a MediaTek első embere az Android One modellek kapcsán az év végéig másfél-kétmilliós eladásokra szamít. A Micromax, Karbonn és Spice mobiljainak legnagyobb dobása, hogy a platform rendszeres frissítései közvetlenül a Google-től érkeznek majd, mely a gyártók válláról is leveszi a terhet, és a vásárlók számára is a frissítések folyamatos érkezését garantálja. Az Android One modellek kizárólag a fejlődő országok piacain kerülnek forgalomba, ahol kizárólag online áruházakból lesznek megvásárolhatók.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés