A svéd TAT (The Astonishing Tribe) neve sokak számára ismerős lehet, ugyanis többször bemutatásra került már a fejlett multimédiás képességekkel és vizuális elemekkel rendelkező Kastor kezelőfelületük, mely nem csak a plasztikus megjelenése miatt különösen érdekes, hanem azért is, mert hatékonyan bánik az erőforrásokkal is. A Kastor UI nem csak egy külön feltelepíthető csomag lesz, hanem a következő generációs Symbian Series 60 telefonok szerves részét képezik majd. A TAT megoldásai egyébként a Sony Ericsson, Samsung és Motorola készülékekben jelenleg is elérhető, de a Google Android kezelőfelületén is látható a cég munkája. A dologgal kapocslatban persze azért még akad néhány kérdés. A 2010-ben megjelenő egyesített Symbian kezelőfelület nyilván a Series 60 sorsát is megpecsételi, így ezzel együtt nem világos az sem, hogy a nyílttá váló operációs rendszernek mily módon lesz része az újdonsült kezelőfelület.
Kastor felületet Series 60 mobilokra
Azóta történt
-
Android és Symbian fúziót várnak az elemzők
A Google Android és a Nokia tulajdonába került Symbian platformok egyesülésére számítanak a piaci elemzők.
-
TD-SCDMA elérés Series 60 platformon
A Digia sikeresen integrálta a kínai TD-SCDMA 3G elérési technológiát a Nokia Series 60 platformba.
Előzmények
-
Nokia Series 40 hatodik kiadás
Megérkezett finn gyártó hagyományos telefonokba szánt szoftverének legújabb változata.
-
Leépít az UIQ Technology
A Symbian Foundation és az egységes Symbian kezelőfelület megalkotása az UIQ halálát jelenti.
-
Az Ericsson elfogadta a Nokia ajánlatát
A Nokia tegnap ajánlatot tett a Symbian Limited részvényeinek felvásárlására, melyet az Ericsson elfogadott.
-
Kastor UI Series 60 telefonokra
Egészen újszerű kezelőfelületet hozhat a Nokia N95 hamarosan érkező szoftverfrissítése.

Aktív témák
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- TCL LCD és LED TV-k
- Argos: Szeretem az ecetfát
- RAM topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vicces képek
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Kivégzi a Firewire-t az új macOS verzió?
- World of Tanks - MMO
- További aktív témák...