Valószínáleg sokan emlékeznek még az alant is látható Nokia Morph koncepcióra, azaz a finn gyártó jövővel kapcsolatos víziójára, ahol a készülékek átlátszóak és hajlékonyak lesznek. A fémes mobilok kedvelőinek nyilván rossz hír, hogy ezen üdvöskék bizony totálisan műanyagok lesznek, mert ugye higanyból azért mégsem lenne praktikus mobilt fabrikálni. Sokan „agymenésként” tekintettek csak a dologra, pedig a Korea Advanced Institute of Science and Technology kutatói olyan újfajta memóriachipet mutattak be, mely majdnem teljesen átlátszó. A TRRAM (Transparent Resistive Random Access Memory) rendkívül hasonlatos a jelenleg is alkalmazott CMOS megoldásokhoz, így segítségével nemfejejtő memóriák azaz háttértárak létrehozására is van lehetőség. A kutatóintézet munkatársai szerint ez még csak az első lépés, hiszen már gőzerővel dolgoznak olyan megoldások is, melyek révén hajlékonnyá tehetőek a chipek így nemsokára a Nokia Morph koncepciója már nem lesz annyira futurisztikus, mint az első ránézésre tűnik.
Jöhetnek az átlátszó és hajlékony mobilok

Nemsokára valósággá válhatnak a Nokia Morph koncepciójához hasonló átlátszó és hajlékony mobilok.
Azóta történt
-
Méretes kijelző, QWERTY gombsor és kompakt méret
A Nokia legújabb szabadalma hatalmas kijelzőt és QWERTY gombsort csomagol rendkívül kompakt méretbe.
-
Nokia E97 koncepció leválasztható kijelzővel
A Nokia E97 két önállóan is működő részből állna, melyből az egyik egy hatalmas érintőkijelző, a másik pedig apró megjelenítővel szerelt QWERTY gombsor lenne.
-
A Nokia és a hajlékony mobilok
A finn gyártó a hajlékony kijelzők fizikai képességeinek különféle célokra történő felhasználásán munkálkodik.
Előzmények
-
A Nokia Morph az egyik legjobb koncepció
Rangos elismerésben részesült a Nokia Morph koncepciója.
-
Hajlítható OLED kijelzős koncepció a Samsungtól
Az apró készülékméret és a hatalmas kijelző paradoxonjára kínál érdekes megoldást a Samsung.
-
Huszadmilliméter vastag OLED kijelző
A Samsung legújabb OLED kijelzője mindössze 0,05 milliméter vastag és tetszőlegesen hajlítható.
-
Hajlékony E-Ink kijelzők mobilokba
Hajlékony E-Ink kijelzők mobilokba

- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Futtasd helyben a Qwen3-at: ingyenes nagy nyelvi modellek az Alibaba konyhájából
- Xbox tulajok OFF topicja
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- E-roller topik
- Jövedelem
- Milyen autót vegyek?
- Assetto Corsa EVO
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Kibertámadás: rávették az IT-s ügyfélszolgálatot, hogy resetelje a jelszavakat
- További aktív témák...