A Nokia, a Motorola és a Research In Motion már korábban jelezte az Európai Híradástechnikai Szabványosítási Intézet (ETSI – European Telecommunications Standards Institute) számára, hogy dizájnbeli aggályok miatt nem támogatják az Apple által kezdeményezett nano-SIM szabvány elfogadását, így az elfogadásával kapcsolatos szavazások több alkalommal is halasztásra kerültek. A kompaktabb kialakítástól igazából egyik gyártó sem zárkózott el élesen, ám a fenti cégek hosszú ideig hallani sem akartak az egy nyomással a helyére kattintható, majd egy újabb nyomással a helyéről automatikusan kipattanó kialakítás elvetéséről. A Motorola és a RIM legutolsó, módosított javaslata végül elfogadta az Apple által javasolt fiókos megoldást, ám a behelyezést könnyítő csapott sarokról nem hajlandóak lemondani. Egyelőre nem tudni, hogy az új SIM formátum mikor kerülhet elfogadására, de minden valószínűség szerint az Apple lesz az egyik első, mely valóban használni is fogja a készülékeiben.
Ismét előkerült a nano-SIM
Azóta történt
-
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az Egyesült Államokban kitiltásra kerülhetnek a Motorola okostelefonjai.
-
Motorola – Németországból is kitiltva?
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsértése miatt Németországból is kitiltásra kerülhet a Motorola számos Android-alapú készüléke.
-
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett nyomásérzékelőkkel tenné még biztonságosabbá a készülékek feloldását.
-
ETSI szabvány lett a nano-SIM
Hosszas huzavona és néhány módosítás után iparági szabvány lett az Apple negyven százalékkal kisebb előfizetői azonosító modulja.
Előzmények
-
Még kérdéses a nano-SIM sorsa
A Nokia licenc-megtagadása és a RIM keresete miatt az ETSI elnapolta az Apple nano-SIM javaslatának tárgyalását.
-
A héten dől el a nano-SIM sorsa
Az ETSI jóváhagyása esetén licencdíjak nélkül tenné elérhetővé nano-SIM szabadalmát az Apple.