Ilyen lesz az Ascend D3?

Hirdetés

Míg egy évtizeddel ezelőtt az ázsiai gyártók zöméről a világszerte népszerű modellek formatervének és kezelőfelületének másolása miatt írt a szaksajtó, addig az Android operációs rendszer bemutatása óta leginkább a kiemelkedő ár/érték arányú megoldásaik miatt kerülnek a figyelem középpontjába. A Huawei természetesen már a kezdet-kezdetén sem „sufnigyártóként” kezdte meg a pályafutását, ám a telefonos részlegének szárnyalása egyértelműen a Google platformjának használatával kezdődött, és azóta számos jól felszerelt, elegáns vonalvezetésű, mégis mérsékelten árazott modellel bővítette kínálatát, melyek külső kialakítását is az egyediség jellemzi.

A fenti képen látható állítólagos Ascend D3 kapcsán azonban nem nehéz észrevenni a HTC One-nal való hasonlóságot, hiszen a kijelző körüli rendkívül vékony perem, valamint az alsó és felső részen is elhelyezett ezüstös hangszórók egyértelműen a tajvani gyártó csúcsmodelljét idézik. A készülékről egyelőre csupán annyit tudni, hogy a legfelső mezőnyben landolhat, így megjelenítője valószínűleg QHD vagy Full HD felbontású lesz. A motorháztető alatt azonban Qualcomm helyett ezúttal is HiSilicon processzorra lehet számítani, mely sebesség és fogyasztás terén is gyengébb paraméterekkel bír.

Előzmények

Hirdetés