Az okosórák nagyon sokat fejlődtek első megjelenésük óta: ma már nem csak felejthető mobilkiegészítők, hanem olyan multifunkciós erőgépek, amelyekkel sokkal könnyebb az élet. Ja, és az időt is mutatják.
Az első mai értelemben vett okosóra prototípusát 2000-ben mutatták be, de a Linuxra épülő szerkezet még viszonylag nagy volt, csupán 6 óráig bírta, és alig néhány funkciót tudott. Még közel 12 évnek kellett eltelnie, hogy az első valóban kereskedelmi sikernek számító eszköz megjelenjen, de még a 2012-ben óriásit robbanó Pebble is inkább kiegészítő volt, mint önálló termék. Az okosórák első néhány generációja arra volt képes, hogy a telefonnal vezeték nélkül összekapcsolódva megjelenítse a legfontosabb információkat, például a beérkező hívások adatait, a szöveges üzeneteket vagy a legalapvetőbb appok adatait. Azóta viszont nagyon sokat fejlődött a technológia, az órák már mobil nélkül is hasznos eszközökké váltak, ráadásul az alapvető kommunikációs és szórakoztató funkciók mellett átvették a mesterséges egészségőr szerepét is. Az egyik legújabb okosóra, a Huawei Watch GT 2 Pro példáján keresztül megnézhetjük, mi minden változott a hőskor óta.
Geek-kütyü helyett stílus és elegancia
A korai okosórák kevéssé hasonlítottak valódi órákra, inkább olyanok voltak, mint valamilyen apró mobil számítógép, amit történetesen csuklópánttal láttak el. Még mostanában is vannak gyártók, amelyek nehezen szakadnak el ettől a vonaltól, pedig a vásárlók visszajelzéseiből egyértelműen látszik, hogy sokan a klasszikus óraformát keresik, csak épp felokosított kivitelben. A Watch GT 2 Pro ezért kívülről egy elegáns hagyományos óra kinézetét kapta, amely a letisztult és kényelmes dizájn mellett strapabíró is. A zafír óralap extrém használat mellett is ellenáll a karcoknak. A titániumból készült keret tartós és ellenálló még szélsőséges időjárási körülmények között is. Az előlapot viszont már mi magunk állíthatjuk be úgy, ahogy csak nekünk tetszik: több mint kétszáz grafikai beállítás közül választhatunk.
Appok és funkciók minden esetre
Egy modern okosóra már jóval többet tud annál, hogy kijelezze a mobil értesítéseit. A Huawei Watch GT 2 Pro egyfajta mobil asszisztens a nap összes szakaszára: Bluetooth hívásfigyelmeztető funkciójának köszönhetően bármikor kezdeményezhetünk vagy fogadhatunk hívásokat akár sport közben, vagy ha mindkét kezünk foglalt. Saját tárhelyén is képes akár 500 zeneszámot tárolni és lejátszani úgy, hogy ehhez könnyedén párosíthatunk vezeték nélküli fülhallgatót. Az értesítések is messze túlmutatnak a hívásokon és beérkező üzeneteken, az időjárási adatoktól a közösségi médiás felületek újdonságain át az ébresztőkig sok minden megjeleníthető a jól olvasható, nagyfelbontású kijelzőn.
Személyi edző és egészségőr
Sokféle szenzorának köszönhetően a Huawei Watch GT 2 Pro közvetlenül figyeli az életfunkcióinkat és egy sor környezeti változót, ezek alapján pedig több mint száz edzésmódot ismer fel a futástól a snowboardon át a golfig. A személyi edző funkció abban segít, hogy mozgásunk még hatékonyabb legyen, és az adott edzéstípusról egy rakás adatot szolgáltat, hogy láthassuk a fejlődést.
Ugyancsak a fejlett szenzoroknak köszönhető az egészségfigyelő funkciók széles tárháza: a TruSeen 4.0+ szívritmus-figyelő technológia a zafír hátlappal még pontosabb méréseket tesz lehetővé. A készülék támogatja a valós idejű szívritmusfigyelést, így bármilyen sport közben nyomon követhető a pulzus, az oxigénbevitel és a pihenőidő. A Watch GT 2 Pro támogatja a 24 órás, a nyugalmi és a rendellenes szívritmusfigyelést, az alvásfigyelést, az egész napos stresszfigyelést és a véroxigénszint változását is követi. Alvásunkról részletes adatokat láthatunk, hogy javíthassunk éjszakai pihenésünk hatékonyságán, a stresszfigyelő pedig rögtön szól, ha túlhajtottuk magunkat, ilyenkor egy app segítségével akár le is nyugodhatunk "üzemi szintre".
Végre egy okosóra, amelyik sokáig bírja!
A Kirin A1 lapkakészlet és a kettős chipkialakítás, valamint az intelligens energiamenedzsment miatt elfelejthetjük azt a sztereotípiát, hogy egy okosórával naponta kell töltő után rohangálnunk: a Huawei Watch GT 2 Pro akár két hétig is bírja egyetlen feltöltéssel úgy, hogy közben folyamatosan méri a pulzusunkat, valamint segít az edzésben és zenét is hallgatunk rajta.
Látható tehát, hogy egy modern okosóra már nem csak nevében okos: az egyszerű mobilkiegészítőből egy olyan svájcibicska lett, amely a napunk, sőt még az éjszakánk során is rendelkezésünkre áll, segít az általános feladataink elvégzésében, szórakoztat, védi az egészségünket és segít fittnek maradni. És igen, ha valaki kételkedne benne: a pontos időt is mutatja.
FreeBuds Pro – zajtól védve, hangokba borítva!
Apropó, svájcibicska: ma már a fülhallgatók sem csak annyit tudnak, mint régen, amire a Huawei FreeBuds Pro kiváló példa. Ez a vezeték nélküli apróság amellett, hogy ergonómikus kialakításának köszönhetően tökéletes hangminőséggel játszik le zenét és minden más tartalmat, egyben kommunikációs eszköz is, ahol telefonbeszélgetéseink közben kifejezetten érthetően adja vissza hangunkat a partner számára.
Emellett külön figyelmet érdemel zajszűrési képessége is: egy új, Hybrid Active Noise Cancellation nevű technológia segítségével, befelé és kifelé irányuló mikrofonokkal érzékeli a nem kívánt zajokat, amelyeket megfelelő szintű effektekkel szűr ki, akár 40 decibellel csökkentve a zajszintet. A különféle profilok használatával a környezethez és saját szükségleteinkhez hangolhatjuk a zajszűrés mértékét, de akkor sem kell kivenni a fülünkből az apró eszközöket, ha valakivel beszédbe elegyedünk, elég kissé hosszabban megnyomni a fülhallgatót, és máris hangáteresztő módra vált.
Attól sem kell félnünk, hogy a sokat tudó apróság gyorsan lemerül: akár 7 órán át képes működni egy töltéssel, viszont ezt a hordozható töltőtok segítségével összesen 30 órára is feltornászhatjuk, mielőtt újra hálózati töltőt kellene keresnünk.