Az iPhone 5s ugyan első ránézésre nem sokban különbözik elődjétől, ám a motorháztető alatt rengeteg dolog változott. Az üzemidő meghosszabbítása szempontjából igen fontos előrelépést jelent a tehermentesítő szenzorvezérlő társprocesszor jelenléte, ám az igazi bravúr mégis a központi vezérlőegység lehet, mely a mobiltelefonok világába elsőként hozta el a 64 bites architektúrát. Az Apple lépéselőnye úgy tűnik, hogy nem tart sokáig, hiszen a Samsung nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy még ebben a negyedévben megkezdi a 64 bites Exynos processzorának soraszatgyártását, mely többek között szélsebes DDR4 memóriák kezelésére is alkalmas. Egyelőre nem tudni, hogy az új lapka mely készülékben debütál, de pletykák szerint a Galaxy S5 lehet az első köréje épülő készülék.
Idén debütál a 64 bites Exynos processzor
Azóta történt
-
Samsung mobilok saját processzorokkal
A dél-koreai vállalat saját gyártású processzorokkal és négyszeres HD felbontású kijelzőkkel akarja felszerelni mobiltelefonjait.
-
Jönnek a 64-bites mobilprocesszorok
Az Apple után rövidesen a Samsung is egy 64 bites processzorokkal rukkol elő, miközben az ARM már a 128 bites architektúra premierjére készül.
-
Galaxy S5 – csoportos videohívással
A Samsung legújabb szabadalma a készülékbe integrált csoportos videokonferencia megvalósítását vázolja fel.
-
Snapdragon 410 – 64 bit az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű mobilokba szánt, 4G LTE adatátvitelre és három SIM kezelésére alkalmas négymagos processzorral rukkolt elő a Qualcomm.
Előzmények
-
Készül a 64 bites Exynos processzor
Az Apple után a Samsung is ARM v8 architektúrájú mobiltelefonos processzor kiadására készül.
-
Valódi nyolcmagos az új Exynos 5 Octa
A HMP technológiával felvértezett Samsung processzor a Cortex-A15 és Cortex-A7 magokat egyszerre képes használni.
-
Új Exynos processzor a láthatáron
A Samsung Twitter oldalán felbukkanó behangozó képek egy újabb lapka érkezését jövendölik.
Hirdetés

- Kerékpárosok, bringások ide!
- Hobby elektronika
- Apple iPhone 17 - alap
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Homokféreggel is pózolhatna a OnePlus 15
- Motorola Moto G84 - színes egyéniség
- Elektromos autók - motorok
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Disney+
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...