Thomas Liu Szlovákiából érkezett a hazai Huawei lakossági üzletágának élére. Az elmúlt egy év nem volt könnyű a Huawei számára, erről és az új készülékekről, valamint az operációs rendszerekről is kérdeztük a szakembert.
Hosszú szünet után újra van friss Huawei okostelefon az európai piacon. Mik a tapasztalatok, elégedett a Huawei az eladási eredményekkel?
Nagyon bízunk a Nova9 sikerében, mert kiváló készülék, remek kamerával és gyönyörű dizájnnal. Az új készülékünk értékesítése csak az elmúlt hetekben kezdődött, egy ideig csak előrendelni lehetett, körülbelül egy-két hónap múlva látjuk majd, hogy fogy a készülék a felhasználók körében.
Kicsit úgy érezni, hogy a Huawei nem biztos a Harmony OS sikerében, hiszen mindeddig nem jelent meg olyan okostelefon, ami ezt a rendszert használná.
Az ok egyszerű: fokozatosan haladunk előre a HarmonyOS-szel. Büszkék vagyunk arra, hogy már most a miénk a történelem leggyorsabban növekvő operációs rendszere, idén októberig több mint 150 millió eszközre telepítették a Harmony OS-t. A közeljövőben a HarmonyOS 2 több mint 100 eszköz számára lesz elérhető, emellett továbbra is technikai támogatást nyújtunk azon felhasználóinknak, akik az EMUI mellett döntenek. A közelmúltban bemutatott, Kínán kívül is elérhető termékeink, mint a WATCH 3 és a MatePad Pro már előre telepített HarmonyOS 2-vel érkeztek.
Noha a HMS egyre jobb, a felhasználók nem szívesen váltanak olyan rendszerre, amit nem ismernek. Hogyan lehet őket meggyőzni, hogy mégis tegyenek egy próbát?
Örülök, hogy Ön is úgy látja, hogy a Huawei saját mobilplatformja egyre jobb. Ezt mutatja az is, hogy világszerte folyamatosan bővül az aktív felhasználók száma, mára stabilan a világ harmadik legnagyobb mobilos ökoszisztémájává nőtte ki magát a HMS. Aki kézbe vesz, és elkezd használni egy HMS-alapú készüléket, nem tapasztal érdemi változást a megszokott androidos környezethez képest. Persze az alkalmazásáruházat, ahonnan az appokat kell beszereznie, máshogy hívják, de az AppGallery ma már szinte az összes fontos appot tartalmazza. Ha valamit nem találna, akkor a Petal keresőmotorunk segít neki, hogyan tudja beszerezni.
Az egyik fontos célunk – és ez egyben a HMS előnye is lehet – hogy minél több helyi márkával dolgozzunk együtt azért, hogy a felhasználóknak helyben releváns szolgáltatásokat nyújtsunk. Rengeteg akciót, kedvezményt, utalványt és exkluzív ajánlatot kínálunk, ezeket a helyi partnerekkel való együttműködésünk segíti elő. Például ilyen a Curve – amit nemrég integrált a vállalat az AppGallery-be – elérhetővé téve az NFC-alapú fizetést. Így a felhasználók akár pénzvisszatérítést is kaphatnak a tranzakciók után. De ha már pénzügyek szóba kerültek: most kötöttünk megállapodást a Neonomics-szal, a vezető API platformszolgáltatóval, hogy az AppGallery-n nyílt banki szolgáltatások is elérhetők legyenek.
Szintén fontos előnye a HMS-nek a különféle készülékek közötti együttműködés. A HMS-sel működő készülékek, laptopok, tabletek és okostelefonok egyetlen szupereszközként használhatók, ami nagyban segíti a munkavégzést – például a többképernyős módnak köszönhetően - a fájlok, képek, videók megosztását a különféle eszközök között. Arra számítunk, hogy az új okostelefonunk, a Nova9 megjelenése további lökést adhat a felhasználói bázis növekedésének.
Az utóbbi egy év elég kemény volt a Huawei számára Európában? Még mindig elkötelezett a gyártó abban, hogy maradjon ezen a piacon?
Igen, egyértelműen. Fontos számunkra az európai piac, ezt a Nova9 bevezetése is jelzi, és úgy látjuk, hogy a felhasználók is bíznak a márkában.
Számos Harmony ökoszisztéma köré épülő terméket láthattunk a közelmúltban Varsóban, de egyik sem érhető el a boltokban. Mikor tervezi a Huawei, hogy elkezdi ezeknek az értékesítését?
Van már több olyan HarmonyOS-sel szerelt termékünk, amely elérhető az európai, így a magyar vásárlók számára is, illetve vannak olyanok, amelyek nincsenek még kereskedelmi forgalomban, de az érdeklődők megnézhetik kipróbálhatják például a bécsi flagship üzletünkben, ahol a futópadtól a tévéken át az okosórákig sokféle eszközt mutattunk be. A termékeket fokozatosan vezetjük be a piacra, ez egyébként korábban is jellemző volt az üzletpolitikánkra. Míg néhány évvel ezelőtt elsősorban az okostelefonjainkkal voltunk jelen a magyar piacon, addig most nagyon sokféle okoseszközt kínálunk az okostelefontól a monitorokon és a notebookokon át az okosórákig, vagy okoshangszórókig.
Szükséges lenne meggyőzni a vásárlókat, hogy próbálják ki a HMS-t és a HarmonyOS-t. Nem lehetséges, hogy ezeknek a rendszereknek a népszerűségén sokat segítene, ha a versenytársakhoz képest alacsonyabb árazással próbálkozna a Huawei?
Úgy gondoljuk, hogy a termék értéke határozza meg annak árát. Az okoseszközeinkbe a legjobb technológiákat építjük, gondoljon például a Huawei Watch kéthetes akkumulátor-időtartamára, vagy az okostelefonjaink fotózási képességeire. A technológiai nívóból, amit a Huawei képvisel, nem szeretnénk lejjebb adni. Emellett a saját ökoszisztémánk fejlesztésébe is nagyon komoly összeget fektetünk.
Mi az 5G-vel kapcsolatos stratégia, ha a Huawei nem kapja vissza a licenszeket?
Az iparágban elfogadott álláspont, hogy az elkövetkezendő két évben továbbra is a 4G-s eszközök uralják majd a piacot, így a Huawei nincsen hátrányban. A felhasználók túlnyomó többsége a felmérések szerint nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy az okostelefonja 4G-s, vagy 5G-s, mivel ez jelenleg érdemben nincs hatással a felhasználói élményre. Az 5G chip egyébként is növelné a készülék árát és az energiafogyasztását is.
Szögezzük le, hogy Huaweinek vannak 5G-vel szerelt mobiljai a piacon, sőt az első 5G-képes okostelefont mi fejlesztettük, a vállalat élenjár az ötödik generációs technológia minden szegmensében. A képességünk tehát meg van rá, az okok pedig ismertek, hogy miért csak 4G-s mobilokat tudunk piacra dobni. Sok kihívással nézett szembe az elmúlt években a vállalat, és számos kihíváson már sikeresen túllépett. Dolgozunk ennek a megoldásán is.
Várhatunk olyan új csúcsmodelleket, mint amilyenek a Mate és a P sorozat darabja voltak korábban? Tervezi a Huawei ezeknek a szériáknak a folytatását?
Ahogy a Nova9 bemutatóján Bécsben Derek Yu elmondta, tervezzük, hogy 2022-ben új Huawei flagship okostelefont hozunk Európába.