Hirdetés

Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma

Az egyik legelső 2025-ös csúcsmobil lesz a nemzetközi piacokon.

Hirdetés

Kína már túl van a OnePlus 13 premierjén és az Ace 5 / Ace 5 Pro bemutatóját készíti elő, a nemzetközi piacok ugyanakkor még várnak a Snapdragon 8 Elite chippel szerelt csúcstelefon startjára. Bár dátumot a OnePlus eddig nem közölt, holnap indul a 13 kampánya, és 18-a után 2025. január 2-án és 6-án is limitált darabszámú villámvásárt tart a vállalat, 7-én végül tombolát.

Mivel pedig ez utóbbi dátum az utolsó esemény a felvezető szakaszban, jogosan lehetett arra tippelni, hogy január 7-én lesz maga a nagy nemzetközi bemutató is, és ezek a tippek helyesnek bizonyultak. A fenti meghívó több helyen is felbukkant délután fél 5-ös eseményt előrevetítve, a OnePlus 13 széria pedig arra utal, hogy az alapmodell mellett az Ace 5 átirata, vagyis a OnePlus 13R is ekkor bemutatkozik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés