Hárommillióan jegyezték máris elő a Huawei Mate XT-t

Friss renderkép és tárhely információ is érkezett.

Hirdetés

Szeptember 10-én mutatkozik ugyan csak be a Huawei Mate XT Ultimate Design vagy Huawei Mate XT Extraordniary Master (az előjegyzési oldalon mindkét név szerepel), a gyártó ugyanakkor már szombaton elérhetővé tette a linket, ahol a megvásárlási szándékot jelezni lehet.


(forrás: Huawei / Vmall) [+]

Azért ezt leginkább előjegyzésnek, semmint előleggel társított előrendelésnek kell tekinteni, hiszen a bemutató és az árak közlése holnap lesz, a különlegességet mindenesetre a hír publikálásáig már hárommillióan előjegyezték Kínában, azaz hatalmas az érdeklődés iránta.


(forrás: Evan Blass)

A termékoldalon felbukkant a 16/512 és 16/1024 GB-os változat, illetve a bordó és a fekete kiszerelés is, igaz: hivatalosan csak az előbbit mutatta meg a Huawei, az utóbbit Evan Blass leplezte le. Az előjegyzés szeptember 19-ig tart, a kiszállítás szeptember 20-án kezdődik Kínában. Nemzetközi elérhetőséggel nem érdemes számolni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés