Az Apple hivatalos közleménye szerint egyetlen hétvége alatt több mint 3 millió példányban talált gazdára a harmadik iPad modell, mely multimédiás téren messze túlmutat elődjén. A táblagépek iránti növekvő igényt jól jelzi, hogy az első iPad 28 nappal a piaci premier után még „csak” az egymilliós mérföldkövet érte el. Az új modell kapcsán az első és legfontosabb változás a négyszeres felbontású, azaz 2048x1536 képpontos, 9,7 hüvelykes retina kijelző lehet, mely mellett az iPhone 4-ből átörökölt, ám f/2,4 fényerejű optikával felturbózott 5 megapixeles BSI kamera és a négy grafikus magot felvonultató új Apple A5X processzor is említést érdemel. Az új iPad jelenleg Ausztráliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hongkongban, Japánban, Kanadában, Németországban, Svájcban és Szingapúrban kapható, március 23-ától, azaz péntektől Magyarországon, Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Finnországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Izlandon, Lengyelországban, Liechtensteinben, Luxemburgban, Makaóban, Mexikóban, Olaszországban, Norvégiában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Új-Zélandon is elérhető lesz.
Hárommillió iPad négy nap alatt
Azóta történt
-
Egymilliárd okostelefon 2014-ben
A Credit Suisse elemzése szerint az okostelefonok részaránya továbbra is dinamikusan növekedhet.
Előzmények
-
Kiapadtak az új iPad készletek
Egy hétvége alatt lefoglalásra került az új iPad előrendelhető első szállítmánya.
-
Ősszel érkezik az iPad mini?
Egyre több beszállítói forrás támasztja alá a 7,85 hüvelykes megjelenítővel szerelt iPad mini létezését.
-
Új Apple iPad – papírforma szerint
Három megapixeles kijelzővel, öt megapixeles kamerával, 4G LTE modemmel és gyorsabb processzorral érkezik a pár tizedmilliméterrel vastagabb új iPad.
-
Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet
Az Apple második generációs táblagépe vékonyabb és erősebb lett, ráadásul kamerát is kapott. Forradalom nem történt.
Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal
PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?

- PlayStation 4
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Építő/felújító topik
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- ASUS routerek
- Apple Watch
- Videó stream letöltése
- További aktív témák...