Galaxy blog: Exkluzív tartalmak Galaxy S4-re

Bár még a boltokban nem kapható a Samsung zászlóshajója, máris megérkeztek az első exkluzív anyagok. A dél-koreai gyártónál ez bevett szokás, a Galaxy S és Note széria eddigi tagjai is különféle promóciókban vettek részt a megjelenés után, mely elsősorban speciális, kizárólag az adott készülékre elérhető tartalmak beszerzését jelentette.

Az Electronic Arts-szal való együttműködés következtében hamarosan elérhetővé válik a Need for Speed Most Wanted speciális kiadása, mely kizárólag a Samsung Apps-en keresztül tölthető le. Az első 100 ezer Galaxy S4 tulajdonos ingyen juthat hozzá a játékhoz, mely a későbbiekben Galaxy Note II készülékekre is letölthető lesz.

Samsung Galaxy S4
[+]

A Michelinnel kötött együttműködésnek köszönhetően hamarosan három további alkalmazás is megjelenik majd a Samsung Apps-ben, melyek kizárólag Galaxy S4-re lesz elérhető. A Michelin Traffic valós idejű közlekedési információkat nyújt 11 európai országban, a Michelin Restaurants pedig német és francia éttermeket ajánl. A harmadik versenyző a nyár folyamán érkezik, a Michelin Travel harmincezer turisztikai látványosságról nyújt információt az öreg kontinensen.

Előzmények