A Mozilla tavaly mutatta be mobilokhoz fejlesztett böngészőjének első tesztváltozatát, mely Mozilla Fennec néven került bemutatásra. A szoftvercég tervezett böngészője körüli pletykák azonban jóval megelőzték a hivatalos bejelentést, így a sajtó inkább Firefox Mobile, vagy egyszerűen csak Firefox néven említette a mobilos kiadást is, a számítógépekre kiadott variáns neve után. A Fennec név továbbra sem jelent túl sokat a többség számára, így legtöbb esetben általában együtt említik a Firefox névvel. A WMExperts értesülései szerint a nevek körüli bonyodalmat végül a Mozilla egyszerű húzással kívánja megoldani, és a végleges mobilos böngésző egyszerűen Firefox néven érkezik majd, akárcsak a nagyobbik testvére. A cég hivatalos állásfoglalásáig oldalunkon a Fennec és a Firefox nevet továbbra is együtt fogjuk használni.
Firefox néven érkezik a Mozilla Fennec
Azóta történt
-
Fennec első béta Maemo Linuxra
Nokia N800 és N810 internettáblákon, illetve más Meamo Linux alapú eszközökön immáron kipróbálható a mobil Firefox első béta változata.
-
Elérhető a Fennec WM első alfa változata
Elérhető a mobil Firefox böngésző Windows Mobile verziójának első alfa kiadása.
-
Új Firefox böngésző Maemo Linuxra
Letölthető a Mozilla böngésző Nokia N900-ra szánt változatának javított változata.
Előzmények
-
HTC Touch Pro és a Firefox találkozása
A Mozilla Fennec immáron hivatalosan is elérhetővé vált a HTC Touch Pro felhasználói számára.
-
HTC Touch Pro és a mobil Firefox
Elsőként a HTC Touch Pro készüléken lesz elérhető a Mozilla Fennec Windows Mobile változata.
-
Megérkezett a Mobil Firefox második bétája
Továbbra is csak Maemo Linux alapú Nokia N810-re és számítógépekre érhető el a Mozilla Fennec mobilos böngésző.
-
Először Symbianon lesz Mobile Firefox
A Mozilla vezetői szerint Apple, RIM és Android modellekre nem készül Mobile Firefox.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Xbox Series X|S
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Robotporszívók
- Nintendo Switch 2
- További aktív témák...