A Nokia N8 kamerájáról már eddig is számos szó esett, mely az első tesztek alapján állóképek rögzítésekor kiemelkedő eredményre képes, ám a HD videórögzítés során kissé elmarad a konkurens ajánlatok mögött. Maga a háromszoros zoom ugyan teljesen egyedi megoldás a telefonok között, hiszen nem a képpontok megnövelésével, hanem a teljes 12 megapixeles szenzor adatainak feldolgozásával, képkivágással történik, mely az optikai zoomhoz hasonló minőséget képvisel, ám az aktív hiperfókusz miatt 60 centiméternél közelebbi témák filmezése nem megoldható. Maga a telefon természetesen ennél jóval többre képes, hiszen néhány szoftveres módosítás segítségével aktiválható a folyamatos fókusz és a másodpercenként 30 képkocka sebességű rögzítés is, valamint a JPEG algoritmus is rábírható szinte tömörítés nélküli, közel 11 MB méretű fotók készítésére. A Nokia képfeldolgozási szakértője már korábban megerősítette, hogy a Nokia N8 még számos új funkcióval gazdagodhat, hiszen jelenleg is tesztelik a folyamatos fókusz és a nagyobb sebességű videofelvételi opció lehetőségeit. A GSMArena szerint egyébként a digitális zoom is egyelőre hibásan üzemel, ugyanis kétszeres nagyításig komoly részletvesztés figyelhető meg, ám ezt követően egészen háromszoros nagyításig a feltételek ismét teljes részletgazdagsággal bírnak.
Fejlettebb HD videózásra is rábírható a Nokia N8?
Azóta történt
-
Nokia N8 - vajon elég lesz-e?
Megjött végre a várva várt Nokia zászlóshajó, de vajon a megújult Symbian fel tudja-e venni a versenyt az egyre erősödő konkurenciával?

Aktív témák
- Kivégzi a Firewire-t az új macOS verzió?
- REpont és hulladékgazdálkodás
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Milyen TV-t vegyek?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Energiaital topic
- Cyberpunk 2077
- Napelem
- További aktív témák...