Május 21-én elindult Magyarországon is az Apple Pay, amely végre bevonja az érintéssel történő mobilfizetéses ügyfelek körébe az iPhone felhasználókat is, akik eddig ilyesmit nem tudtak megtenni, mivel az Apple ezt (is) némiképp másképp képzeli el, mint a többi gyártó. Az amerikai techóriás ugyanis saját rendszert dolgozott ki a mobilfizetés kapcsán, amelyről itt írtunk bővebben. Két olyan aspektusa is van, ami miatt más: egyrészt működik az Apple Watch órák használatával is, másrészt pedig az Apple is zsebrevág némi jutalékot a tranzakciók után, ami természetesen nem a vásárlót terheli.
Magyarországon az OTP kártyákkal fog működni eleinte a szolgáltatás, ehhez a bank a Simple alkalmazást javasolja, ahol digitalizálhatják az ügyfelek a kártyáikat, de mindez működik az OTP SmartBank szoftverrel is, vagy csak simán az Apple gyári megoldásával, a Wallet alkalmazással. Innentől pedig nincs óriási meglepetés: egy érintéses fizetésre alkalmas terminálnál az ügyfél a telefonjával (vagy az órájával) is tudja rendezni a számlát. Egyelőre csak OTP-s kártyákkal működik a szolgáltatás, dolgoznak azon, hogy más bank által kibocsátott kártyák is bevonhatók legyenek a Simple alkalmazás segítségével.
Csányi Péter (jobbra) demonstrálja az Apple Pay működését [+]
„Az OTP Bank vezető szerepet tölt be a digitális és mobilfizetési megoldások terén. A mai nap pedig egy újabb fontos mérföldkő a hazai mobilfizetés és a bank történetében. Az OTP Bank a Mastercarddal közösen, elsőként tette elérhetővé az ügyfelek számára az Apple Pay szolgáltatást Magyarországon. Büszkék vagyunk arra, hogy fejlesztéseinkkel hozzájárulhatunk a gyors, kényelmes és biztonságos mobilfizetés elterjedéséhez” - nyilatkozta Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.
Az Apple Pay hazai indulására szervezett sajtóeseményen elhangzott, hogy fizetéskor a kártyaadatokat sem a mobileszköz, sem az Apple szervere nem tárolja. Ehelyett egy egyedi azonosítót (Device Account Number) rendel hozzá a szoftver a tranzakcióhoz, és titkosítva ezt tárolja a készülék biztonsági moduljában (Secure Element). Minden tranzakcióhoz egyedi, alkalmanként változó biztonsági kód tartozik. Az Apple Pay-jel nem csak a kasszáknál, hanem online, az Apple Pay-t elfogadó applikációk, vagy a Safari böngészőben megnyitott webshopok felületén is fizethetnek az ügyfelek.
Reggel 5-től lehetett már regisztrálni a kártyákat a mai napon, délelőtt 10 órára már 10 ezer regisztráció történt meg, tehát az OTP joggal bízik abban, hogy az eddigi 20 milliárdos volumenű mobilfizetéses tranzakció a jövőben a többszörösére duzzadhat.