Elindult a Samsung Mob!lers program

Nemrég itthon is elindult a Samsung Mob!lers nevű programja, melyet a nagy sikerre való tekintettel Dél-Koreából hoztak át Európába. Nagyon röviden összefoglalva arról van szó, hogy a dél-koreai gyártó kiválasztott egy tucat olyan embert, akikből aztán mobilos nagykövetek lettek és hitelesen tudnak nyilatkozni arról, hogy milyen érzés fejlett készülékeket (jellemzően okostelefonokat) és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat használni ebben a digitális világban. Alapvetően nyilván arról van szó, hogy a gyártó ellátja őket különféle Samsung készülékekkel, de mi mást is látunk a dologban.

Mindezt azért tudjuk megtenni, mert a Samsungtól kaptunk egy felkérést, mely szerint ott kellene lennünk a zsűriben és segítenünk kellene kiválasztani azt a tizenkét embert, akik az év végéig biztosan meg fogják osztani élményeiket az érdeklődőkkel. Az asztalnál végül én foglaltam helyet, így kiválóan tudtam manipulálni azt, hogy a több száz jelentkező közül végül kikből legyenek nagykövetek. A Samsung munkatársai ugyanis határozottan a tudtomra adták, hogy nem kizárólag tech-junkie jellegű Mobilarena-olvasókat keresnek, hanem olyan színes egyéniségeket, akik hitelesen és érdekesen tudnak blogolni az őket ért élményekről. Ennek megfelelően állt össze a mostani gárda, akik között az elképesztő tudású technikai szakértőktől kezdve az életüket Facebookon élő fiatalokon át a dolgokat távolról is vizsgáló, tapasztaltabb emberekig sok típussal találkozhatunk.

A Mob!lers tehát elsősorban arról szól, hogy a technikai újdonságok iránt ilyen vagy olyan okok miatt érdeklődő emberek megosztják a gondolataikat, véleményüket és élményeiket. A cél nyilván az lenne, hogy az egész egy interaktív valamibe csapjon át, amihez egyrészt az is kell, hogy a blogok felületéül szolgáló mobilers.samsung.hu oldalt sokan látogassák, másrészt az is, hogy a csapat formálódjon. Valamennyire ehhez is hozzájárultunk, ugyanis a nagykövetek "kiképzésében" Boggal is részt vettünk, egy nagyjából egy óra hosszúságú előadást tartottunk arról, hogy mi hogyan látjuk a telekommunikációs piacot. Nekünk mindenképp nagy élmény volt, mert ilyen lelkes hallgatósággal még sosem találkoztunk - és valószínűleg a jövőben sem fogunk (kivéve a Mobile Meetingen). A jövőben tervezzük, hogy a Mobilarena iránt érdeklődő Mob!lereket elhívjuk egy szerkesztőségi látogatásra, de a Samsung tőlünk függetlenül is szervez nekik mindenféle programokat.

Hogy mennyire sokfajta ember van a Mob!lers nagykövetei között, arról az alábbi kép tanúskodik:

Akit érdekel a nagykövetek által szerkesztett blogfolyam, ide kattintva mehet tovább és olvashat.

Bocha

Előzmények