Eladó az Essential?

Hirdetés

Andy Rubin, az Android atyja azzal a céllal hagyta el a Google-t, majd alapította meg az Essential startupot, hogy újragondolja és a praktikus használat szerint álmodja meg az okostelefon témakörét, a PH-1 pedig még az iPhone X érkezése előtt beindította a notchos trendet, lényegesen kisebb szenzorszigettel. A készülék ugyanakkor nehezen jutott el a polcokig, több problémával küszködött és rosszul is fogyott, ami talán nem meglepő egy új szereplőtől, viszont Andy Rubin telefonjától kevesebb gyermekbetegséget várt az ember.

Hangszóró a felső peremen, kamera az értesítési sáv közepén, kompromisszumok kizárva
Senki sem értette tavaly ezt a dizájnt, mára a szenzorsziget azonban szinte kötelező elem lett [+]

A kezdeti nehézségek ellenére se vártuk a pár órája robbant hírt: a Bloomberg úgy tudja, az Essential Products Inc. eladó, a vállalat pedig a Credit Suisse Group AG-t bízta meg ennek levezénylésére. Rubin inkubátorprogramja, a Playground Global egyébként korábban 300 millió dollárnyi befektetést szerzett be részben az Amazontól, a Tencenttől és a Hon Haitól (Foxconn), az Essential értékét pedig 900 millió - 1 milliárd között saccolták. Rubinék az első készülékek tervezésére (az okoshangszórót beleértve) mindegy 100 millió dollárt fordítottak, twitteres reakciója alapján pedig szó nincs arról, hogy Andy végezne az Essentiallal.

„Egyszerre általában több terméket fejlesztünk, és előfordul, hogy az egyik projectet félretesszük egy másik érdekében. Minden energiánkkal a jövőre koncentrálunk, hogy piacrengető eszközöket alkossunk, mobiltelefonokat és otthoni kütyüket beleértve.” Azt Rubin se cáfolja, hogy az Essential befektetőket vagy potenciális vásárlót keres, a Bloomberg szerint az eddig csak PH-2 néven emlegetett mobiltelefon fejlesztését mindenesetre törölték, a szakemberek pedig inkább az otthoni termékvonalra fókuszálnak. Nincs minden veszve az okostelefon vonalon: elképzelhető, hogy a következő mobil egy Foxconntól független gyártó együttműködésével születik meg. A The Information hozzájutott egy belső levélhez, ami megerősíti: szó nincs az Essential bezárásáról: jelenleg a bankokkal pénz beszerzésén munkálkodnak. Rubin viszont elismerte: maga se tudja, mely termékirány lehet az igazi a vállalat jövője szempontjából.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés