Már egy ideje ismert, hogy a Palm először zárt ajtók mögött mutatja be teljesen átdolgozott, Palm OS Nova operációs rendszerét, melytől a cég a korábbi sikerének visszanyerését reméli. A TechCrunch „megbízható forrásokból” származó információi szerint csütörtökön nem csak az operációs rendszer, hanem egy új mobil is bemutatásra kerül, mely érintőkijelzője alól teljes QWERTY gombsor is előcsalogatható, valamint a szervező és multimédiás alkalmazásokon túl rengeteg szoftverrel a fedélzetéén érkezik. Habár az új kezelőfelületről szinte minden forrás szuperlatívuszokban beszél egyáltalán nem biztos, hogy megváltás lesz a Palm számára. Pablo Perez-Fernandez, a Global Crown Capital piaci elemzője szerint a Palm számára nincs hely a piacon, mivel szinte lehetetlen lesz rávenni a fejlesztőket, hogy egy olyan új operációs rendszerhez fejlesszenek alkalmazásokat, mely mögött nincs tőkeerős cég, vagyis a Google Android és az Apple iPhone készülékek mellett nem lesz hely még egy kisebb kaliberű cég számára.
Csütörtökön jön az új Palm OS
Azóta történt
-
Bemutatkozott a Palm Pré
Gyors processzor, HVGA multi-touch kijelző, 8 GB memória, QWERTY gombsor, HSDPA és WLAN jellemzi az új Palm mobilt.
-
Bemutatkozott a Palm webOS
A Palm Pré modellel együtt bemutatkozott annak új, teljesen átdolgozott oeprációs rendszere is.
-
Mojo fejlesztőkörnyezet a Palmtól
A Palm fejlesztőkörnyezetet mutatott be a webOS operációs rendszerhez.
-
App Catalog néven jön a Palm online bolt
A Palm webOS készülékeihez tervezett online áruháza App Catalog néven érkezik.
Előzmények
-
Százmillió dollárt kapott a Palm
Az Elevations Partners újabb százmillió dollárt invesztált a Palm szoftveres részlegébe, hogy az be tudja fejezni a nagy művet.
-
Alkalmazás boltot nyitott a Palm
A Palm is beindított online boltját Windows Mobile és Palm OS alapú készülékei számára.
-
Lecserélte pénzügyi igazgatóját a Palm
A Palm lecserélte a túlságosan is óvatos pénzügyi igazgatóját.
-
Zártkörű bejelentésre készül a Palm
Nagyszabású bejelentésre készül a Palm január 8-án a CES ideje alatt egy zártkörű rendezvényen.