Csúszik az SMS-jegy bevezetése

A mobiltelefonon megvásárolható BKV mobiljegy, azaz SMS-jegy bevezetését egyelőre elhalasztotta a főváros vezetése. A parkolójegyhez hasonlóan mobiltelefon segítségével megvásárolható SMS-jegy az eredeti tervek szerint már 2007 első felében bevezetésre került volna, ám az újabb halasztással még az sem biztos, hogy idén elérhető lesz. A rendszer úgy működik majd, hogy az utas felszállás előtt két SMS segítségével megvásárolja a menetjegyet, mely tulajdonképpen egy kódot tartalmazó SMS. Ezt a szöveges üzenetet kell megmutatni az ellenőrnek, akik a kódok alapján tudják ellenőrizni az érvényességet. A 499 forintos jegy, mely a két SMS árát is tartalmazza nem nevezhető olcsónak, viszont nem csak egy utazásra jogosít, hanem hétköznap egy, hétvégén másfél órás időintervallumban érvényes. A főváros vezetése szerint azonban a jegy túlságosan drága és esetenként rosszul járhatnak vele az utasok.

Hirdetés