Az augusztus 28-án véget ért fiskális negyedév során összesen 823.000 Palm Pré talált gazdára, mely ugyan meg sem közelíti az iPhone eladásait, de mindenképp impozáns értéknek tekinthető, pláne, hogy jelenleg csak az Egyesült Államokban kapható. A hivatalos bejelentése szerint a Palm bruttó 68 millió dolláros bevételt ért el, mely az egyszeri kiadások nélkül 2,8 millió dolláros hasznot is jelentethetett volna, ám a számos járulékos költség miatt a teljes üzemi veszteség továbbra is 164,5 millió dolláros nettó veszteséget jelentett. A Palm közleménye szerint a jövőben a gyártó a webOS fejlesztésére s használatára kíván fókuszálni, vagyis több Windows Mobile alapú Palm megoldásra már nem lehet számítani.
Csökken a Palm vesztesége
Azóta történt
-
Elérhető a webOS 1.2
A Palm hivatalosan is elérhetővé tette az alkalmazások megvásárlását is kínáló új Pré szoftvert.
-
Ismét iTunes kompatibilis a Palm Pré
A nemrég kiadott webOS 1.2.1 ismét iTunes kompatibilissé tette a Palm Pré készüléket.
-
Elérhető az első fizetős webOS alkalmazás
A Palm online piacterén az ingyenes megoldások mellett mostantól pénzért megvásárolható tartalmak is elérhetővé váltak.
-
HTC: 18 százalékkal kisebb profit
A készülékek árának folyamatos csökkenése és az egyre magasabb marketingköltségek miatt komolyan visszaesett a HTC nyeresége.
Előzmények
-
Palm Pré: 40 százalék elégedetlen ügyfél
A Jesup & Lamont felmérése szerint a Palm Pré szokatlanul magas hardveres hibaaránnyal rendelkezik.
-
Háromszázezer Palm Pré talált gazdára
Elemzők szerint az első három hónapban akár egymillió Pré is piacra kerülhet.
-
Jól fogy a Palm Pré
Eddig százötvenezer Palm Pré talált gazdára és közel egymillió alkalommal töltöttek le alkalmazást az online katalógusból.
-
Jól startolt a Palm online katalógusa
Eddig közel hétszázezer Palm Pré alkalmazást töltöttek le a gyártó online katalógusából.