Csak az MWC után érkezik a HTC „One M10"?

Ahogy egyre közelebb kerülünk a február végén megrendezésre kerülő MWC-hez, úgy tűnnek fel az előzetesek, pletykák és hírek a Samsung „Galaxy S7"-ről az LG „G5"-ről, de a HTC körül valamiért csönd honol. Most egy kínai forrás törte meg a csendet, akik szerint a HTC erőteljesen készül ugyan a meleg fogadtatásban részesült One M9 utódjára, de bemutatni nem a barcelonai kiállításon fogják, hanem egy különálló, márciusi eseményen.

HTC One M9
A HTC One M9 a tavalyi MWC-n mutatkozott be. [+]

Ha hihetünk a feltételezéseknek, akkor a One M10 hátlapjára 23 megapixeles kamera kerül, burkolata alatt pedig Qualcomm Snapdragon 820 lapka és 3000 mAh kapacitású akkumulátor kaphat helyet, ami viszont mindezeknél érdekesebb, az az IP68-as víz- és porállósági szabvány, ami eddig nem volt jellemző a HTC One-okra. Ha minden a tervek szerint halad, akkor áprilisban már a boltok polcaira is kerülhet az „M10", de természetesen nem Magyarország lesz az első piac, ahol megjelenik.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Elég jónak tűnik a Snapdragon 820

    Úgy néz ki, hogy a Qualcomm alaposan összeszedte magát, a Snapdragon 810 enyhe leszereplése után elég erős lehet az utód.

  • HTC One M9 - meleg fogadtatás

    Megérkezett a fémházas One termékcsalád harmadik tagja 20 megapixeles kamerával és következő generációs, ám nem éppen problémamentes rendszerchippel.

Hirdetés