Legyünk őszinték: el vagyunk kényeztetve, nevadai CES utazásunk ugyanis kaliforniai körtúrával indult, és most Arizona és Utah természeti látnivalói töltik ki napjainkat, hogy aztán Kaliforniába visszatérve próbáljuk hazajutni - a lengyel LOT légitársasággal ez simán újabb kalandot jelenthet.
Ez még mindig a Zion National Park, reggeli fényekben [+]
De az még odébb van, a Narrows izomlázat hozó kanyonjárása után ugyanis egy merőben más természeti csoda következett, még ha a Bryce Canyon a nevében hasonlót is ígér. Mielőtt azonban a 2400 méteren fekvő csodavilágba eljutottunk volna, még hátrahagytuk a Zion Nemzeti Parkot, szerpentinek kapaszkodva. De Hyundai Tucsonunkat a Zion - Mt. Carmel koromsötét alagútja után hamar félreparkoltuk, némi sétával a következő látványért:
A kilátás a Canyon Overlook Trail felől döbbenetes, érdemes a szerpentint megkeresni méretbeli viszonyításképpen [+]
A kilátóponthoz vezető túraút helyi neve egyszerűen csak Canyon Overlook Trail, és nincs meglepetés: az East Temple sziklára és a Narrows kanyon legvégére elképesztő magasságból lehet letekinteni, a felvezető aszfaltút pedig vékony tollvonásnak tűnik a természet terepasztalán. Felfelé egyébként két szarvast is láttunk az úton a legkisebb stressz nélkül legelészni - ez az ő vidékük, az ember csak vendég.
A teljes méretű kép legalább a közelében jár a Bryce Canyon nagyságának visszaadásában [+]
Nem semmi az út Zionból kifelé, amit téli, néhol jeges táj szegélyezett, aztán délben elértük a Bryce Canyont, ahol bejelentették a helyi erők (egyébként a kormányzati és bürokratikus leállás közepette, fizetés nélkül dolgozva), hogy mázlink van: pár nap havazás után csak ma nyitották meg a Bryce Nemzeti Parkot, mert vették a fáradtságot, és a havat ingyen eltakarították. A látvány nevében is: nagyon szépen köszönjük!
A lejutás a Navajo Loop Trail túraútvonalon havas szerpentinen vezet [+]
A Bryce Canyon National Park főattrakciója nem véletlenül a nevében szereplő kanyon, aminek nem is a kanyon része a hangsúlyos, sőt: az alig kivehető, egyébként zöld fenyőfák szegélyezik. A lényeg a természet eróziós ereje után megmaradt, szaggatott kőszikla-gyűjtemény, melynek legegyedibb darabjait az angol hoodoonak, a magyar pedig a hihetetlenül menő tündérkéménynek nevezi.
Ameddig a szem ellát, tündérkémények, a háttérben pedig hatalmas hegyek [+]
Tündérkéménnyel itt aztán Dunát lehetne rekeszteni, de akkora területen, ahova egy méretesebb nagyváros elférne. A Bryce Canyon igazából egy hatalmas félkör, és onnan folyik be a csapadék a tulajdonképpeni kanyonba, meredeken, a legvadabb és legvékonyabb kőképződmények között, nagyjából 2000 méter magasságban elhagyva a méretes látnivalót.
A kanyon legnagyobb tündérkéményét jeges lejtők veszik körbe [+]
Bár a kilátópontokon kerítés védi a látogatókat a rendkívül jeges sziklaszirtek halálos mélységétől, közöttük azért könnyedén önveszélyessé válthat a szelfizés. Zsolt és Laci túrabakancsban, én pedig Kinizsi Százast megjárt La Sportiva terepfutó cipőmben mentem neki a csúszós tájnak, szöges gumitalpat feloperálva, ami a legjegesebb lejtőn is tökéletes tapadást biztosított - alapfeltétel a túléléshez és blogíráshoz.
Egyedül ereszkedtem lejjebb a Navajo Loop Train úton a tündérkéményekkel szemmagasságig jutva, és a vöröses, narancssárgás, hatalmas hoodook egy nappal a Zion Narrows után újfent odacsaptak érzékszerveimnek (a mínusz 4-5 fok úgyszintén, és hajnalban itt még mínusz 17 volt).
A kétórás Bryce-látogatás után aztán Arizona irányába hagytuk el Utah hatalmas hegyrendszereit, Page városkája este pedig kitűnő szállással, fűtött úszómedencével és jakuzzival fogadott bennünket, amire reggel majd a Horseshoe Bend és az Antelope Canyon próbál a közelben rálicitálni, ami szinte majd eltörprül a Grand Canyon előtt. De megint előreszaladtam: most kikapcsolódás következik.