CES 2018: A Samsung és a Huawei desktop módját használja a Mirabook

Huawei Mate 10, Samsung Galaxy S8, mi a közös bennük? Mindkettőből lehet notebookot csinálna a Miraxess termékével.

Hirdetés

Amikor a Galaxy S8 bemutatkozott és ezzel együtt megjött a DeX, akkor azt gondoltuk, hogy ez egy roppant jó ötlet. Egy kis dokkoló, a telefon beleül, kap egy monitort és egy klaviatúrát és máris olyan környezetet teremtünk, mintha egy hagyományos PC előtt ülnénk. Persze ettől még a szoftver Android, de egy elég alaposan átdolgozott verzió. Ez annyira tetszett a Huawei-nek is, hogy a Mate 10 kapcsán ők is megcsinálták, kicsit egyszerűbb, mert csak egy kábel kell hozzá, nincs külön hardver, mint a koreai cégnél, no meg a szoftverrel sem foglalkoztak annyit, de ez is működik. Azóta már a Note 8 is tudja és bizonyára nem ez lesz az utolsó ilyen készülék.


[+]

Viszont a fenti két cég fejlesztése elsősorban otthoni és/vagy munkahelyi környezetben értelmezhető. Amikor van egy monitor, amikor van billentyűzet, egér, meg egy asztal is, ahol mindez elfér. A francia székhelyű cég a CES-re a Mirabook nevű termékét hozta el, ami pont úgy néz ki, mint egy notebook, csak nincs benne különösebb hardver. Egy kijelző, egy gombsor és egy akkumulátor alkotja, illetve egy sereg csatlakozó az oldalsó részeken azért nyilván akad. És elég látványosan elhelyezésre került a tapipad mellett egy odapattintható Type-C kábel is, amihez a telefont kell dugni.

Egy csatlakoztatott Samsung
Egy csatlakoztatott Samsung [+]

A konkrét adatok 13,3 inches, 1080p felbontású kijelzőről, alumínium házról, 1,3 kilogrammos tömegről szólnak, ezen kívül akad két hangszóró, egy microSD olvasó, két USB, egy HDMI és egy jack csatlakozó is a "gépen", ami a gyártó szerint 10 órányi üzemidővel kecsegtet úgy, hogy közben tölti is a csatlakoztatott készüléket.

És az általam jelenleg használt Mate 10 Pro a Mirabookhoz kötve
És az általam jelenleg használt Mate 10 Pro a Mirabookhoz kötve [+]

A Mirabook egyelőre háromféle billentyűzet opcióval (QWERTY, QWERTZ, AZERTY) rendelhető 249 dolláros áron, de első kanyarban a közösségi finanszírozásba beszállt júzereket szolgálják ki, utána jön mindenki más. Az átszámítva (adók és szállítási költség nélküli) 65 ezer forintos ár persze nem kevés, de ahogyan a desktop módok fejlődnek majd (a DeX-nél már láttunk egy frissítést, amikor a Note 8 kijött) egyre életképesebb alternatívának tűnhet irodai feladatokra is a telefon erejét és tudását használni, ha megoldható, hogy közben úgy nézzen ki a munkakörnyezet, ahogyan azt megszoktuk.

Utazásunkat az Eustock.eu támogatta. Köszönjük!

Hirdetés