BlackBerry – bepillantás a kulisszák mögé

Hirdetés

A BlackBerry mobilok hosszú évekig az üzleti világ kedvenc készülékei voltak, hiszen a biztonságos kommunikáció, a fejlett távmenedzsment és a kényelmes QWERTY billentyűzet egyedülálló kombinációt jelentett. A The Globe and Mail beszámolója szerint a cégvezető-páros távozása és a vállalat jelenlegi pénzügyi helyzetének hátterében is elhibázott döntések állnak, melyek után egyre esélytelenebbnek tűnik a kilábalás. Jim Balsillie akkor döntött a vezérigazgatói szék elhagyása mellett, amikor az igazgatótanács megtorpedózta az „SMS 2.0” kezdeményezését, mely a BlackBerry Messenger platformot közvetlenül a szolgáltatók hálózatába integrálta volna, felváltva ezzel a hagyományos szöveges üzeneteket. Thorsten Heins, a BlackBerry jelenlegi vezérigazgatója azonban továbbra is inkább a hardverre kívánt fókuszálni és a piaci trendeket követve a teljes érintőkijelzős készülékek fejlesztését favorizálta.

Ezzel ellentétben Mike Lazaridis, Balsillie melletti korábbi társ-vezérigazgató a fizikai gombsorban látta az egyediség egyetlen lehetőségét, ám ennek ellenére a BlackBerry Q10 fejlesztése és premierje jóval a Z10 mögé került. A cégvezetés döntései nyomán a kanadai vállalat az elmúlt negyedévben közel egymilliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, melyet 40 százalékos elbocsátással próbál ellensúlyozni a vezetőség.

Mike Lazaridis és Jim Balsillie
Mike Lazaridis és Jim Balsillie

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés