Bemutatkozott az Oppo A7

Hirdetés

Kínában egy vadonatúj mobillal jött elő az Oppo, egész konkrétan az A7-et mutatták be, aminek legnagyobb érdekessége a Hyper Boost névre hallgató technológiája, ami állítólag akár 31%-os előrelépést tud hozni a CPU és a GPU kihasználhatósága kapcsán, és bár a hardver nem saját, hanem ez esetben a Qualcomm-féle Snapdragon 450, a szoftveres háttér házon belüli, amit a Tencent, a Netease, az Unreal és a Unity közreműködésével hozott létre a kínai mobilgyártó.


[+]

Elsősorban a játékok sebességében lehet jobb eredményt tapasztalni egy hasonló hardverrel és kijelzővel szerelt konkurens mellett, külön kiemelték a PUBG-t, az új FIFA-t és az Arena of Valort (tehát sejthető, hogy itt is van némi trükk a vertikális szinkronnal), de az Oppo szerint a chatprogramok is jobban futnak, illetve az alaprendszer válaszideje is pörgősebb lett.


[+]

Néhány szóban magáról az Oppo A7-ről is: egy könnycsepp-notchos, de alul aránylag nagy kávával bíró előlapot kapott 6,2 hüvelykes, 720 x 1520 pixel felbontású kijelzővel, a hardver a Snapdragon 450, a kínai változatok 4/64 GB-os memóriacsomaggal kerülnek piacra, és microSD-vel bővíthetőek. A főkamera 13 + 2 megapixeles, tehát a másodlagos rendszer továbbra is csak a mélységelemzést végzi, előre viszont 16 megapixeles kamerát tettek, több AI funkcióval és 8 megapixeles képeket lövő portrémóddal.


[+]

Az akkumulátor méretes, 4230 mAh kapacitású, a többi adat ismeretében remélhetőleg könnyed többnapos üzemidőkre lesz vele képes. Hátlapján ujjlenyomat-olvasó is helyet kapott. Kínai ára kimondottan barátságos, körülbelül 65 000 forintnak megfelelő jüanért már elő is lehet rendelni, arany, zöldeskék vagy rózsaszín hátlappal.

Hirdetés