A finn gyártó számára rendkívül fontos a platformfüggetlen alkalmazások fejlesztésére szánt Qt fejlesztőkészlet sikere, éppen ezért teljesen érthető, hogy mindent megtesz a népszerűsítése érdekében. Nem titok, hogy a Symbian^4 jövő év közepére tervezett bevezetésével teljes egészében megszűnik majd a Symbian Series 60 platformmal való bináris kompatibilitás, hiszen egy sokkal fejlettebb grafikus motor kerül bevetésre, mely programozói felülete nem kompatibilis a jelenleg használt Avkon megoldással. A Qt keretrendszer azonban teljes egészében elrejti a rendszer erőforrásait, vagyis a Qt alapú Symbian szoftverek binárisan is kompatibilisek maradnak, így a Nokia igyekszik a fejlesztőket az amúgy is sokkal kényelmesebb megoldás használata felé terelni. A nemrég beindított Qt Developer Network szintén az átállást próbálja megkönnyíteni, hiszen minden szükséges információt, dokumentációt, fórumot és a technikai ügyfélszolgálathoz beérkezett kérdéseken alapuló, éjszakánként frissülő tudásbázist is egyetlen oldalon tesz elérhetővé. A Nokia az elmúlt másfél év során belátta, hogy nem elegendő a más gyártók számára is nyílt Meamo, MeeGo és Symbian platformok generikus fejlesztőkészleteinek csiszolgatása, hanem olyan megoldásokkal is elő kell rukkolnia, mely a saját készülékei számára biztosít egyszerűen használható megoldásokat. A Qt SDK for Nokia bemutatása és a Forum Nokia weboldal átstrukturálása komoly előrelépés volt, melyek tartalma még sokat változhat a fejlesztők visszajelzései alapján.
Beindult a Qt Developer Network
Azóta történt
-
Qt alapú fejlesztésre biztat a Nokia
A finn gyártó fejlesztői- és termékstratégiájának legfontosabb alappillérét jelenti a Qt keretrendszer.
Előzmények
-
Nokia: Ingyenes fejlesztés Symbianra is!
Az Ovi Store mostantól magánszemélyek előtt is nyitva áll, ráadásul már költséges Publisher ID vagy Symbian Signed tanúsítvány beszerzésére sincs szükség.
-
Elérhető a Nokia Qt SDK próbaváltozata
A finn gyártó egyszerűen telepíthető fejlesztőkészlete Symbian, Maemo és MeGoo alkalmazások közös készítését is lehetővé teszi.

Aktív témák
- Szinte csak formaság: bemutatkozott a Pixel 6 és Pixel 6 Pro
- Félkörpanorámás Thermaltake ház, ezúttal faberakással
- Path of Exile (ARPG)
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Proxmox VE
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Okos Otthon / Smart Home
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...