Hirdetés

Bajban a Huawei: Nem kap több chipet

A TSMC az új amerikai korlátozásokra reagálva nem vesz fel új megrendeléseket a Huawei-től.

Amiót a Huawei-t az Egyesült Államok kormánya nemzetbiztonsági fenyegetésként kezeli, azóta a kínai cégnek elég sok nehézséggel kell szembenéznie. Több mint egy éve zajlik ez a dolog, de a Huawei beleállt a csetepatéba és eddig több-kevesebb sikerrel, de valahogyan mégiscsak megoldották a felhasználók számára leginkább érezhető korlátozás kiküszöbölését azzal, hogy a Google szolgáltatások helyett HMS néven iszonyatos erőforrásokkal megtámogatva egy alternatív rendszert építettek fel. Erről rengeteget írtunk, tény, hogy a HMS nem tud mindent pótolni, amit egy más márkájú, Android rendszerű telefon egyébként biztosít, de folyamatosan fejlődik és egyre több szolgáltatás kapcsán kínál alternatívát, egyre több alkalmazást kínál, ráadásul ez főleg az európai piacon lényeges, otthon a Huawei továbbra is szárnyal, az Egesült Államokban pedig eddig sem volt szignifikáns jelenléte.

Most viszont új rendelet komoly veszélybe sodorta nem csak a telefonos, hanem a hálózati üzletágat is. Az Egyesült Államok ugyanis megtiltotta, hogy külön engedély nélkül bármilyen chipgyártó a Huawei számára szállítson, ha amerikai hardver és licensz is érintett a gyártásban, plusz az amúgy is érvényben levő korlátozásokat egy évvel meghosszabbította. Ez pedig azt jelenti, hogy a tajvani TSMC-re is vonatkozik a tilalom, márpedig a TMSC második legnagyobb ügyfele a Huawei, a Kirin chipsetek és a hálózati infrastruktúrában használt modemek és 5G berendezésekhez is bérgyártottak chipeket. Azt pedig talán nem kell különösebben magyarázni, hogy ezek a chipek alapvetően amerikai licenszeken (ARM) alapulnak, röviden és tömören tehát az a helyzet, hogy a Huawei számára kulcsfontosságú és alapvető komponensek gyártása pillanatnyilag leállt.

Az első Huawei telefonok... 2005-ből
Az első Huawei telefonok... 2005-ből [+]

Ezzel nagyjából egy időben a TSMC bejelentette, hogy új gyárat épít Arizonában, ahol majd a 5 nm-es csíkszélességű processzorokat tudják gyártani, vagyis ahelyett, hogy egy ilyen létesítmény az eddig megszokottak alapján Kína déli részén épült volna fel, az Egyesült Államokba viszi a TSMC a gyártás és az R&D egy részét. Ez pedig már régen túlmutat az USA-Kína kereskedelmi háború keretein, azzal, hogy Tajvan is érintett (és a TSMC Tajvan egyik legnagyobb IT vállalata), már világpolitikai színezetet is kap a dolog, nem is beszélve arról, hogy pont most akarták a WHO tagjává tenni újra Tajvant (miközben a WHO annak az ENSZ-nek az alszervezete, amely Tajvant - kínai nyomásra - nem ismeri el külön országként), amit persze Kína megvétózni igyekszik.


[+]

A TSMC hivatalosan is bejelentette, hogy nem fogad több rendelést a Huawei-től, noha a korábban leadott igényeket kiszolgálják, körülbelül szeptember közepéig tart még, amíg az eddig beérkezett rendeléseket legyártják és leszállítják a Huawei számára. A Huawei amúgy számított ilyen lépésre, ezért iparági információk szerint egy évre elegendő mennyiségű készletet halmozott fel olyan kompnensekből, amelyeknek a gyártását a TSMC mostantól nem tudja vállalni. Abban viszont számos elemző egyetért, hogy az USA legutóbbi rendelkezése egyértelműen a Huawei 5G-s törekvéseinek ellehetetlenítését célozzák, az okostelefonos iparág csak járulékos veszteség.

A Huawei természetesen közleményben reagált a történtekre, amelyben az USA-t vádolják azzal, hogy üzleti érdekek mentén hoz ilyen szabályozásokat és direkt támadja a Huawei-t, ezt változtatás nélkül közöljük:

A Huawei Technologies kategorikusan ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának exportszabályozást kiegészítő újabb rendelkezéseit, amelyek kifejezetten a vállalatunkat célozzák.

Az Egyesült Államok kormányzata 2019. május 16-án indoklás nélkül tette a Huawei-t az úgynevezett Entity List-re. Azóta, és annak ellenére, hogy számos kulcsfontosságú ipari és technológiai alkatrész vált elérhetetlenné az akkori intézkedések miatt számunkra, továbbra is elkötelezettek vagyunk az amerikai kormányzat minden előírásának és rendelkezésének betartása mellett. Mindeközben felhasználóink és beszállítóink felé is eleget tudunk tenni szerződéses kötelezettségeinknek, valamint az amerikai megkülönböztetés ellenére túléltük ezeket az intézkedéseket és minden erőnkkel igyekeztünk előrelépni.

Ugyanakkor az amerikai kormányzat nem adta fel tervét, hogy kíméletlenül tovább szorongassa a vállalatot, teljességgel figyelmen kívül hagyva számos vállalat és iparági szervezet aggályait.

A mostani döntés is önkényes, ártalmas, a teljes globális iparág aláásásával fenyeget. Az új szabályozás befolyással lesz a világ több mint 170 országában kiépített, több százmilliárd dollár értékű hálózataink bővítésére, fenntartására és folyamatos működésére. Ugyancsak befolyásolja majd a kommunikációs szolgáltatásokat azon több mint hárommilliárd ember számára, akik világszerte a Huawei termékeit és szolgáltatásait használják.

Egy másik országból származó, távközlési és infokommunikációs vezető vállalat megtámadásával az Egyesült Államok kormányzata szándékosan fordított hátat a Huawei felhasználók és fogyasztók érdekeinek. Mindez ellentmond az Egyesült Államok kormányzata azon állításának is, miszerint döntéseit a hálózati biztonság indokolja.

Az Egyesült Államok kormányzatának döntése nemcsak a Huawei-t érinti, hanem komoly hatással lesz a világ számos iparágára is. Hosszú távon károsítja a globális félvezető iparágon belüli bizalmat és együttműködést, melytől számos további ágazat függ, növelve ezzel a belső konfliktusokat és a veszteségeket.

Az Egyesült Államok saját erőfölényét használja ki, hogy etikátlanul határán kívüli vállalatokat zúzzon össze. Mindez azonban csupán a nemzetközi vállalatok amerikai technológiába és ellátási láncba fektetett bizalmát fogja aláásni, így végső soron az Egyesült Államok érdekeit károsítja majd.

A Huawei átfogó vizsgálat alá veti az új, USA rendeletet, amely várakozásaink szerint elkerülhetetlenül hatással lesz az üzleti tevékenységünkre. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megoldást találjunk. Ugyanakkor bízunk benne, hogy felhasználóink és beszállítóink továbbra is mellettünk állnak majd, és közösen minimalizálni tudjuk ennek a diszkriminatív szabályozásnak a hatásait.

Hirdetés

Azóta történt

Hirdetés